Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni, jelezze kérését a Lelkészi hivatalban.

Alkalmak

– Ma 17 órakor is lesz Istentisztelet itt a Templomban.
– Kedden 10 órakor Imaóra lesz.
– Szerdán 18 órakor Bibliaóra lesz.
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz Istentisztelet itt a Templomban, a gyermekek majd az igehirdetés előtt kimehetnek a Gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. Az Istentisztelet után szeretetvendégséget is fogunk tartani, kérjük a testvéreket, hogy hozzanak majd süteményt is magukkal.
– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz Istentisztelet.

Húsvéti kreatív

Március 23-án, pénteken 16 órától tartjuk a húsvéti kreatív foglalkozásokat, amikor a gyermekek a Gyülekezeti ház alagsorában készülhetnek az ünnepre miközben sokféle ünnephez kapcsolódó dolgot készíthetnek el.

Énekkari próba

– Ezen a héten az énekkar a hosszú hétvégére tekintettel kivételesen szerdán 19 óra 15 perctől fog próbálni.
Márciustól kezdve az énekkar hét közben új időpontban, pénteken 19 órától próbál!
Szeretettel várjuk az új tagokat is az énekkarba!

A gyülekezeti Hittanóráink és konfirmandus óráink a héten csak szerdán lesznek megtartva, mivel utána iskolai szünet lesz a március 15-iki ünnep miatt.

Megszületett

– Az elmúlt héten március 5-én, hétfőn született meg Lóránt Krisztián és Láng Judit presbiter házaspár 3. gyermeke: Ádám. Az édesanya és az újszülött már otthon vannak. Isten áldja meg a család életét!

Ady Endre Református Általános Iskola és Szőlőskert Református Óvoda

– Március 13-án, kedden 17-18 óráig úgynevezett ISKOLAKÓSTOLGATÓ foglalkozás lesz az általunk fenntartott Ady Endre Református Általános Iskolában.
Szeretettel ajánljuk a nagycsoportos gyerekeknek ezeket az alkalmakat, ahol az iskola jövő évi elsős pedagógusaival lehet megismerkedni különböző foglalkozásokon. Amíg a gyerekek ismerkednek az iskolások életével, addig a szülőknek egy beszélgetés lesz az iskolában folyó pedagógiai munkáról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre az alkalomra, ami innentől minden második héten meg fog ismétlődni.

Szőlőskert Református Óvodában is várjuk azoknak a családoknak a jelentkezését, akik szeretnék, ha szeptembertől az általunk fenntartott intézménybe járna gyermekük. Ebben az esztendőben is elsőbbséget kínálunk az Egyházközségünkhöz tartozó gyermekeknek, így biztatjuk a szülőket akár gyülekezeti alkalmak után a lelkipásztortól, akár munkanapokon 7-17 óráig az óvoda munkatársaitól lehet Jelentkezési lapot kérni.

Templomtakarítás

– Ezen a héten a hosszú hétvége miatt kivételesen, szombaton 17 órától lesz a templomtakarítás szolgálata, kérem a testvéreket, hogy így készüljenek.
Köszönöm azoknak, akik az elmúlt héten segítettek a takarításban.

Gyülekezeti szeretetszolgálat

– Mint intézményfenntartó Egyházközség már nem csak a templom, a gyülekezeti ház és a parókiáért tartozunk felelősséggel, hanem a Szőlőskert Református Óvodához és az Ady Endre Református Általános Iskolához tartozó ingatlanokért és épületekért is.
Az Ady Endre Általános Iskolában szükséges több karbantartáshoz, épületfenntartáshoz kapcsolódó munka elvégzése, ezért kurátor úrral kérjük, hogy aki szívesen részt vesz ilyen irányú diakóniai munkában annak kérjük a segítségét. Március 17-én, szombaton 9 órára várjuk a segíteni vágyó férfi és asszonytestvéreket az iskola Nagysándor József utcai bejáratához, ahol majd be lehet jönni az ingatlanba és 13 óráig tervezzük a közös munkát.
A héten felmérjük az elvégzendő feladatokat és szombaton ehhez igyekszünk biztosítani a szükséges szerszámokat is. Természetesen a takarításhoz, kisebb javításokhoz szükséges szerszámok eszközök jó szolgálatot tehetnek, így aki ilyet is hoz magával biztosabban talál feladatot. A szükséges anyagokról igyekszünk gondoskodni.

Délelőtt

Lectio: 2 Mózes: 13, 20 – 14,31
Textus: 2 Mózes: 14, 14
Énekek:88: 1
329: 2
​​Ker.: Komora Gergely – Zsoltárok: 88: 3
Szülők: Komora Márk László és Komora-Kassai Gabriella
Gabi születésnapja
134: 3
​​Káté: X. Úrnapja
272: 1-2
​268: 1-4
248: 6-7
​​261: 1-4

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délután

Textus: Máté: 21, 18-27
Heidelbergi Káté: X. Úrnapja
Énekek:​135: 1
​254: 1-9
​511: 1-5

Igehirdető: Harkai Ferenc