Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Alkalmak:

– Ma délután 17 órakor orgonazenés áhítatot tartunk a templomban

– Szerdán 18 órakor is tarunk Istentiszteletet a templomban

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz Istentiszteletet itt a templomban, és tartunk gyermekistentisztetletet is az alagsorban, ahová a gyermekek az igehirdetés előtt mehetnek majd át

– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz Istentisztelet itt a templomban

 

Énekkar:

– Ebben az évben is folytatódnak az énekkari próbák, amiknek az időpontja most megváltozik! Mostantól csütörtökön 18 órakor várjuk a közösségben is énekelni szerető testvéreket. Egyelőre, a járványügyi helyzetre tekintettel a próbák a templomban vannak.

 

Temetés:

– Csütörtökön, január 28-án temettük a Farkasréti temetőben, Borszéki Zoltánné, született Harkai Erzsébetet, aki életének 94. évében január 12-én hunyt el. A feltámadás reménységét a Galata: 2, 20 alapján hirdettük: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…aki szeretett engem és önmagát adta érettem ” Isten vigasztalását kérjük fiának, unokájának és kiterjedt rokonságának A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

 

Választói névjegyzék:

– Ebben az évben is szeretnénk kiigazítani a Választói névjegyzéket! Választói névjegyzékünkben azok szerepelhetnek, akik konfirmáltak, sákramentumainkkal élnek, hozzájárulnak Egyházközségünk fenntartásához, betöltötték 18. életévüket. Továbbá Egyházközségünk területén laknak, vagy nyilatkoznak arról, hogy ide szeretnének tartozni!

Presbiteri gyűlés:

– Január 31-én az Istentisztelet után Presbiteri gyűlést tartunk a templomban az alábbi tárgysorozattal:

  1. 2020. évi Zárószámadás jóváhagyása
  2. 2021. évi Vagyonleltár jóváhagyása
  3. 2020. évi Lelkipásztori jelentés jóváhagyása
  4. 2021. évi Missziói Munkaterv jóváhagyása
  5. 2021. évi Lelkészi Díjlevél jóváhagyása
  6. 2021. évi Költségvetés jóváhagyása
  7. 2021. évi Választói névjegyzék jóváhagyása
  8. 2020. évi Kanonika vizitációs jegyzőkönyv jóváhagyása
  9. Elnökség felhatalmazása a „verőcei telekről” való tárgyalásra

 

Egyházi választások, tisztújítások:

– A tavalyi esztendőben megtörténtek a közegyházi választások, amiket majd a Közgyűlések erősítenek meg.

Január 25-én, hétfőn megtartotta A Dunamelléki Református Egyházkerület is az Alakuló Közgyűlését, a Fasori Református Templomban, ahol letette a hivatali esküt a megválasztott új püspök, Balog Zoltán.

Püspök úr életére és szolgálatára Isten áldását kérjük!

 

Iskolakopogtató:

– Az Ady Endre Református Általános Iskolában is elkezdődött a hívogatása a következő tanév elsőseinek. Egyenlőre ezeket az alkalmakat csak digitális formában tudjuk megtartani az első „Iskolakóstolgató” már elkészült és az Iskola Facebook oldalán elérhető.

A második iskolakóstolgatót, kedden küldjük el azoknak, akik már regisztráltak, és majd ezután lesz elérhető az iskola digitális felületein.

Bővebb tájékoztatás a beiratkozásról a https://ady.kkre.hu/beiratkozas/ és https://www.facebook.com/AdyEndreReformatusAltalanosIskola/ oldalakon érhető el.

A kijáratnál a Presbiterek szívesen adnak az Iskolakopogtató nyomtatott formájából is azoknak, akiknek iskolába készülő gyermek van a családban és nem a Szőlőskert Református Óvodába jár, mert az ottani gyermekek családjai mind meg fogják kapni ezt a kiadványt.

Az iskola egy másik kedves programját is ajánlom a gyülekezet figyelmébe is. Az Ady Endre Református Általános Iskola tanári kara szervezett egy „Búvárklub” nevű sorozatot, amiben minden hét csütörtökén egy újabb mesét olvas el az iskola valamelyik pedagógusa. Ez a program az iskoláskorú gyermekek mellett az óvodásokat is megszólítja, és az alábbi oldalon érhető el: https://www.facebook.com/AdyEndreReformatusAltalanosIskola/videos/397613841591729/

Óvodai felvétel:

– A Szőlőskert Református Óvodában is készülünk a 2021-22-es nevelési évre. Szeretettel várjuk azokat a családokat, akik szeretnék, hogy gyermekeik az általunk alapított és fenntartott óvodában kapjanak keresztyén nevelést.

Az Egyházközségünkhöz tartozó gyermekek elsőbbséget élveznek, de ehhez szükséges, hogy a jelentkezési eljárásban részt vegyenek.

Az óvodai felvétel 2021.03.22-31. között lesz. A jelentkezési lap a https://kkre.hu/wpm/ovodank/ oldalon érhető el.

Bővebb információkat a Lelkészi hivatalban, vagy az óvoda oldalain lehet kapni: https://kkre.hu/wpm/ovodank/ és https://www.facebook.com/szoloskertovi.

Állások:

– Mint intézményfenntartó egyházközség szeretnénk, ha minél több hozzánk tartozó munkatárs lenne a Szőlőskert Református Óvodában, és az Ady Endre Református Általános Iskolában. Ezért kérjük, hogy aki szívesen dolgozna intézményeinkben akár pedagógusként, akár a pedagógusok munkáját segítőként jelezze a Lelkészi hivatalban, ahol mindig tudjuk, milyen munkatársra van, akár most is, vagy lesz szükség a következő tanévben.

Iratterjesztés:

Még vannak ez évi Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok

Szintén van még a saját naptárunkból, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken délután 17 órára, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy fertőtlenítenek is az istentiszteleti helyünkön, így nagyobb biztonsággal vehetünk részt az alkalmakon!

 

Segítségnyújtás:

– Kérem, jelezzék, amennyiben olyan idős egyháztagunkról tudnak, akinek segítségre van szüksége, ha kérik, szívesen segítünk bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában!

Kérem, azt is jelezzék, ha tudnak olyanról, akinek nincs internet hozzáférése, hogy Egyházközségünk hírei eljussanak hozzá, ha szeretné azokat olvasni.

Aki kéri, annak szívesen eljuttatjuk a vasárnapi igehirdetéseket nyomtatott formában is!

 

Gyülekezeti konferenciák 2021-ben:

  1. június 28-július 4-ig Gyenesdiásra megyünk gyerektáborba, ahová az általános iskolás gyermekeket várjuk, akiket az ifjúság szolgáló tagjaival fogunk néhány hittanoktatónkkal együtt elkísérni.

A jelentkezés módjáról később fogunk tájékoztatást adni!

  1. július 12-18-ig Tahiba a Sionhegye konferenciaközpontba megyünk gyülekezeti hétre. Itt is többször voltunk a korábbi években. Azt szeretnénk, hogy ezen a héten csak mi legyünk itt, ehhez szükséges megtöltenünk a konferenciatelepet. Ebbe a táborba az elmúlt évek folyamán ifjaink jöhettek önállóan, de voltak családok és egyedül állók is. A hét folyamán a közös igei alkalmak és éneklések után sok más közösségi programunk is volt: foci, strand, bob. Egy későbbi időpontban meg fogjuk adni a jelentkezés módját, addig kérek mindenkit tervezze a hetet, hogy február elején majd tudjuk a létszámot

Lectio: Zakariás: 9, 1-10, 12

Textus: Zakariás: 10, 1

 

Énekek:

89 : 1

Heidelbergi Káté: V. Úrnapja

229: 1

229: 2-3

357: 1-2

357: 3-7

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délután:Zenés Áhítat

 

Textus: János: 7, 37-39

Heidelbergi Káté: I. Úrnapja

Énekek:

118: 1, 12

167: 1

503: 1-8

Igehirdető: Harkai Ferenc; orgonista: Szotyori Nagy Gábor

 

 

A koronavírushoz kapcsolódó intézkedéseink:

 

Felhívjuk a Testvérek figyelmét, hogy a járványügyi helyzet nem múlt el, sőt újabb megszorításokkal szembesülünk! Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátor úrnak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.

 

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” Máté 7, 12

Legfrissebb intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:

Miután a gyülekezeti alkalmunk 15 percnél tovább tart, ezért a jelenlegi járványügyi protokoll következtében,

aki nem tud minden körülötte ülőtől legalább 2 méter távolságot tartani, köteles a templomban maszkot viselni!

Ezért kérünk mindenkit, hogy kellő körültekintéssel legyen!

Hála Istennek többen járunk templomba, így sokan vagyunk együtt!

Aki nem hozott magával maszkot a szolgálatot teljesítő presbiterek adnak orvosi maszkot mindenkinek, aki azt kéri.

Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!

A fenti módon tudjuk elkerülni, hogy ha valaki fertőzött lesz közöttünk a későbbi kontaktkutatások alkalmával minél kevesebb embernek okozzon kellemetlenséget!

Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük!

 

Egyházközségünkben az elmúlt hetekben, hónapokban is folyamatosan tartottunk Istentiszteleteket a templomban, és így kialakult egy jó rend, amit továbbra is alkalmazunk! Kérem, hogy így vegyék figyelembe az alábbi tájékoztatást, szabályozást!

 

A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérem, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására.

Továbbra is a Templomban tartjuk az alkalmainkat. Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, illetve a megengedett létszám fölött érkezők már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.

Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet, amit viszont kérjük, hogy az erre a célra kihelyezett tartóba tegyenek vissza, az Istentisztelet végén, hogy így is csökkentsük az esetleges fertőzés lehetőségét!

 

Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.

 

Csak a hirdetésben jelzett alkalmak kerülnek megtartásra, amiket online közvetítünk, azért hogy aki szeretné Isten igéjét hallgatni, megtehesse otthonában is!

 

Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!

 

Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!

 

Amikor elmúlt a jelenlegi járvány, akkor egy hálaadó Istentiszteletet fogunk tartani, hogy újra élhessünk mindannyian az úrvacsora sákramentumával itt a gyülekezet közösségében.

 

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad,  meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 4-7