Budapest-Kispest-Központ, 2026. november 1.

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom  hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, ho gy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

– Ma 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Kedden 18 órakor presbiteri bibliaóra lesz a gyülekezeti teremben

– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm)

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát fogunk tartani az alagsori gyülekezeti teremben, erre az alkalomra szeretettel hívjuk a konfirmált fiataljainkat

– Csütörtökön 18 órakor fiatal házasok bibliaórája lesz az alagsori gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Ifjúsági nap:

– November 7-én, szombaton a Budapest-Csepel-Központi Református Egyházközségben lesz környékbeli ifisek találkozója. Az alkalom 15 órakor kezdődik és előreláthatólag 19 óráig fog tartani. A szervezők a 13-25 éves korosztályt várják. Csütörtökön az ifjúsági órán fogunk róla részletesebben beszélni.

 

Konfirmáció:

– Szerdán nem lesz konfirmandus óra. Erre az alkalomra szerdán 16 órától várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést.

– Azokat, akik már tavaly is jártak konfirmáció előkészítőre csütörtökön 1615– órától várjuk a konfirmandus órára

Énekkar:

– Szeretettel várjuk a testvéreket hétfőn 18 órára a Gyülekezeti ház alagsorában énekkarunk próbájára.

Akik eddig nem jártak nekik is van lehetőségük most csatlakozni!

                                     

Intézményeink aktuális hírei

Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában

és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:

A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában már a következő 2027/28-as tanévre is készülünk. Elkészültek a hívogató plakátok és szórólapok a templom kijáratánál is helyeztünk el belőlük, hogy ahol van első osztályba készülő gyermek a családban, ismerősi közösségben lehessen belőle vinni!

Az első iskolakóstolgató november 10-én, kedden 17 órakor lesz az iskolában.

Nyílt napokat is fogunk tartani az első osztályba készülő családok számára, hogy bemutassuk, milyenek a tanórák az iskolánkban. Az első nyílt nap november 17-én lesz. Ehhez az alkalomhoz viszont regisztrálni kell. Bővebb információk az iskola honlapján találhatók: https://ady.kkre.hu/

 

Állás lehetőség a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:

– Még mindig keresünk egy óvodapedagógust, akár azonnali belépéssel.

Érdeklődni az óvoda igazgatójánál – Kádár Júliánál -, vagy a lelkipásztornál lehet. Elsősorban református óvodapedagógust keresünk.

Mindkét intézményünkbe van lehetőség beiratkozni! Érdeklődni az óvodában, iskolában vagy a Lelkészi hivatalban lehet.

 

– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy                        

– nem körzetes intézmények

– nem kell fizetni tandíjat

– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben

– református-keresztyén hitéleti nevelés van

– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél

– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés

– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők

 

Iratterjesztés:

– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

 

Nőszövetségi konferencia:

– November 14-én, szombaton a Budahegyvidéki Református Egyházközségben, a Böszörményi úton lesz a Dunamelléki Református Nőszövetség őszi csendesnapja „Átölel-Ő” címmel. Részletes program itt érhető el:

https://kkre.hu/wpm/wp-content/uploads/2026/11/AtolelO-konferencia-program.pdf

A promgram plakátja:  https://budahegyvidek.hu/cdn/shop/articles/AtolelO_-_konferencia_plakat.jpg

Lectio: Jelenések könyve: 3, 1-6

Textus: Jelenések könyve: 3, 1

Énekek:       90: 1

Heidelbergi káté XLI.V úrnapja

587: 1-6

591: 1-3 (régi: 390)

591: 4 (régi: 390)

541: 1-3 (régi: 370)

Úrvacsora alatt: 352 (436), 360 (440)

292: 1-2 (régi: 447)

799: 1

Igehirdető: Harkai Kornél Imre 5. éves teológus hallgató

 

Délután:

Textus: Jób: 14, 1-22

 

Heidelbergi káté: XLIV. úrnapja

 

Énekek:

51: 1

757: 1-4 (régi: 458)

700: 1-6 (régi: 510)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc Csaba lelkipásztor

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,

hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,

és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18Inkább növekedjetek a kegyelemben

és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.

Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

2 Péter: 3, 17-18

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

 (4Móz: 6, 24-26)