Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Alkalmak:
– Ma 18 órakor is lesz Istentisztelet itt a Templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Holnap, Pünkösd második napján 10 órakor tartunk ünnepi Istentiszteletet itt a Templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Evangelizáció:
– Sokan gondolják úgy, hogy az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba. Fontos, hogy mi ne a régi életünket akarjuk visszakapni, hanem egy új életet Krisztusban.
A koronavírus járvány mindannyiunk életét megterhelte. Szükséges, hogy miközben – bár korlátok között -, de egyre többet visszakapunk a hétköznapi életünkből, megerősítsük lelkünket is. Ezért Evangelizációs hetet szervezünk ezen a héten, keddtől-szombatig (május 25-29.) 18 órai kezdettel, vendég igehirdetők szolgálatával.
Az alapgondolat a Sánta meggyógyításának a történetéből: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” (Apcsel: 3, 6) Mink nincs, de mink van?! A földi életről az élet Urára mutatni, és benne bízva cselekedni.
A hét címe: Covid után szabadon Krisztusban. Az elmúlt év alatt, rengeteget féltünk, sok korlátban volt részünk. Ezek nagy része megszűnt. De! Amikor szabadságra vágyunk, az ne azt jelentse, hogy bárhová mehetünk, hanem értsük meg a 3. hullám után, szabad Krisztusban hinnünk az örök életet, és békességben hordozni a földi nehézségeket, mert azokról tud az Atya és javunkra fordítja!
Ezeket az alkalmakat nem fogjuk online közvetíteni, mert az a cél, hogy visszatérjünk a közösségbe sokhónapnyi távollét után. Az elmúlt héten Karácsonyhoz, Húsvéthoz hasonlóan küldtünk levelet a testvéreknek a pontos programról. Aki szeretne vinni, ilyen programot, a kijáratnál a presbiterektől kérhet.
– Május 30-án, vasárnap úrvacsorai közösségünk lesz délelőtt, délután pedig orgonazenés Istentiszteletünk lesz, majd utána szeretetvendégséget tartunk.
Ezekre az alkalmakra hívunk mindenkit, aki az elmúlt egy évben is itt volt az alkalmakon, aki nem volt itt és azokat is, azokat is szeretettel várjuk akik még sosem voltak közösségünkben.
Esküvő:
– Első alkalommal hirdetjük, hogy Katona Zsolt eljegyezte Fokti Anikót. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja június 12. Hordozzuk imádságban az ifjú párt.
– Harmadik alkalommal hirdetjük, hogy Mangel-Vályi Imre presbiterünk és felesége Nemes Gabriella református, területi rendész fia, Áron feleségül vette Molnár Tibor és Rostás Krisztina református, leltári ügyintéző lányát, Boglárkát. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja május 29. 15 óra itt a templomban. Hordozzuk imádságban a házaspárt.
Temetés:
– Az elmúlt héten, május 17-én, hétfőn délelőtt a Kispesti temetőben búcsúztunk Kmeczó Ákostól, aki 66 éves korában április 26-án hunyt el. A vigasztalás igéit a 1 Korinthus: 13, 12-13 alapján hirdettük: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” Isten vigasztalását kérjük fiának, menyének, élettársának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.
Püspök beiktatás:
– Főtiszteletű Balog Zoltán püspök úr beiktatása 2021. május 24-én, Pünkösdhétfőn 16 órakor lesz a nagykőrösi református templomban.
Gyülekezeti konferenciák 2021-ben:
- június 28-július 4-ig Gyenesdiásra megyünk gyerektáborba, ahová az általános iskolás gyermekeket várjuk, akiket az ifjúság szolgáló tagjaival fogunk néhány hittanoktatóinkkal együtt elkísérni.
A jelentkezés módjáról később fogunk tájékoztatást adni!
- július 12-18-ig Tahiba a Sion-hegye konferenciaközpontba megyünk gyülekezeti hétre. Itt is többször voltunk a korábbi években. Azt szeretnénk, hogy ezen a héten csak mi legyünk itt, ehhez szükséges megtöltenünk a konferenciatelepet. Ebbe a táborba az elmúlt évek folyamán ifjaink jöhettek önállóan, de voltak családok és egyedül állók is. A hét folyamán a közös igei alkalmak és éneklések után sok más közösségi programunk is volt: foci, strand, bob. Egy későbbi időpontban meg fogjuk adni a jelentkezés módját, addig kérek mindenkit, tervezze a hetet.
Állások:
– Mint intézményfenntartó egyházközség szeretnénk, ha minél több hozzánk tartozó munkatárs lenne a Szőlőskert Református Óvodában, és az Ady Endre Református Általános Iskolában. Ezért kérjük, hogy aki szívesen dolgozna intézményeinkben akár pedagógusként, akár a pedagógusok munkáját segítőként jelezze a Lelkészi hivatalban, ahol mindig tudjuk, milyen munkatársra van, akár most is, vagy lesz szükség a következő tanévben.
Segítségnyújtás:
– Kérem, jelezzék, amennyiben olyan idős egyháztagunkról tudnak, akinek segítségre van szüksége, ha kérik, szívesen segítünk bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában!
Kérem, azt is jelezzék, ha tudnak olyanról, akinek nincs internet hozzáférése, hogy Egyházközségünk hírei eljussanak hozzá, ha szeretné azokat olvasni.
Aki kéri, annak szívesen eljuttatjuk a vasárnapi igehirdetéseket nyomtatott formában is!
Iratterjesztés:
– Még vannak ez évi Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok
Szintén van még a saját naptárunkból, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Pünkösd első napja:
Lectio: Apostolok cselekedetei: 2, 1-47
Textus: Bírák: 9, 6-21
Énekek:
65 : 1
Heidelbergi Káté: XXI. Úrnapja
372: 1-3
372: 4-5
189
372: 6-7
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Lectio: Apostolok cselekedetei: 2, 1-5
Textus: János: 14, 15-17
Énekek:
105 : 1
Heidelbergi Káté: XXI. Úrnapja
374: 1-4
369: 1
369: 4
374: 5-6
Igehirdető: Tóth Sebestyén
Pünkösd második napja:
Lectio: Zakariás: 4., Apostolok cselekedetei: 2, 1-7. 14, 41-47
Textus: Zakariás: 4, 6
Énekek:
66 : 1
377: 1-2
377: 3
225: 1-2
66: 4-10
Igehirdető: Papp Márton
A koronavírushoz kapcsolódó intézkedéseink:
Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátornak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.
A Szentháromság Istennek adunk hálát, hogy országunkban a Covid 19 által okozott járványhelyzet enyhül. Közösségünkben is – igazodva az állami előírásokhoz – fokozatosan elkezdjük a gyülekzeti alkalmak újra indítását is. Kérjük, a testvéreket figyeljék a hirdetéseket, ahol mindig pontos tájékoztatást fogunk adni az elinduló alkalmakról.
„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” Máté 7, 12
Legfrissebb intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:
Miután a gyülekezeti alkalmunk 15 percnél tovább tart, ezért a jelenlegi járványügyi protokoll következtében,
aki nem tud minden körülötte ülőtől legalább 2 méter távolságot tartani, köteles a templomban maszkot viselni!
Ezért kérünk mindenkit, hogy kellő körültekintéssel legyen!
Hála Istennek többen járunk templomba, így sokan vagyunk együtt!
Aki nem hozott magával maszkot, neki a szolgálatot teljesítő presbiterek adnak orvosi maszkot mindenkinek, aki azt kéri.
Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!
A fenti módon tudjuk elkerülni, hogy ha valaki fertőzött lesz közöttünk a későbbi kontaktkutatások alkalmával minél kevesebb embernek okozzon kellemetlenséget!
Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük segítségüket!
Egyházközségünkben az elmúlt hetekben, hónapokban is folyamatosan tartottunk Istentiszteleteket a templomban, és így kialakult egy jó rend, amit továbbra is alkalmazunk! Kérem, hogy így vegyék figyelembe az alábbi tájékoztatást, szabályozást!
A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérem, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására.
Továbbra is a Templomban tartjuk az alkalmainkat. Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, illetve a megengedett létszám fölött érkezők már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.
Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet, amit viszont kérjük, hogy az erre a célra kihelyezett tartóba tegyenek vissza, az Istentisztelet végén, hogy így is csökkentsük az esetleges fertőzés lehetőségét!
Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.
Csak a hirdetésben jelzett alkalmak kerülnek megtartásra, amiket online közvetítünk, azért hogy aki szeretné Isten igéjét hallgatni, megtehesse otthonában is!
Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!
Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!
Amikor elmúlt a jelenlegi járvány, akkor egy hálaadó Istentiszteletet fogunk tartani, hogy újra élhessünk mindannyian az úrvacsora sákramentumával itt a gyülekezet közösségében.
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 4-7