Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Alkalmak:

– Szerdán 18 órakor tartunk Istentiszteletet itt a templomban

– Jövő vasárnap 10 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Temetés:

– Az elmúlt héten július 17-én, szombaton délelőtt búcsúztunk ifj. Mursa Ferenctől, aki 63 éves korában június 14-én hunyt el. A feltámadás és vigasztalás igéit a Máté evangéliuma: 11, 28-30  alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük gyermekeinek, édesanyjának és családjának A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

Megemlékezés:

– Holnap lesz négy éve, hogy 2017. július 19-én 74 éves korában váratlanul hunyt el Gally Zoltán Ernő presbiter testvérünk. Akkor a vigasztalás igéit a 1 Kor: 3, 4-5: Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? 5Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.” És a 2 Tim: 4, 7-8: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, 8végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. Isten vigasztalását kérjük feleségének, gyermekeinek és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

Gyülekezeti konferenciák 2021-ben:

– Az elmúlt héten és még mai is Tahiban a Sion-hegye konferenciaközpontba gyülekezeti csendes hetünk, amin 36-an vettünk részt. Köszönjük a gyülekezet imádságát ezért az áldott konferenciáért!

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken délután 17 órára, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

 Lectio: 1 Sámuel: 20, 35- 21, 7

Textus: Márk: 2, 23-28

Énekek:           23: 1

Heidelbergi Káté: XIX. Úrnapja

438: 1-3

171

236: 1

194

Igehirdető: Harkai Ferenc