Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

 

Alkalmak:

– A héten az újkenyéri úrvacsorára készülünk, ezért szeptember 1-3-ig: szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órai kezdettel lesz Istentisztelet a templomban. Előreláthatólag szerdán és csütörtökön Tóth Sebestyén 6. éves teológus, pénteken Harkai Ferenc lelkipásztor lesz az igehirdető. (Az alkalmak programja megtekinthető itt.)

– Jövő vasárnap 10 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban, reménységünk szerint az úrvacsora sákramentumát is ki fogjuk szolgálni. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor is lesz Istentisztelet itt a templomban

– Szeptember 6-án 18 órakor Presbiteri bibliaórát fogunk tartani

– Szeptember 12-én délelőtt hittanvényitó Istentiszteletet tartunk, délután pedig az Ady Endre Református Általános Iskola évkezdő Istentisztelete lesz

 

Konfirmáció:

– Azoknak, akik már tavaly tavasszal konfirmáltak volna (úgynevezett második évesek), 9-én 16 órakor szeretnénk konfirmandus órát tartani. A többieknek, egy kicsit később kezdődik a felkészülés, akik ebben az évben kezdenek, nekik szerdán, a többieknek, majd csütörtökönként lesz konfirmációs előkészítő óra.

 

Esküvő:

– Első alkalommal hirdetjük, Kövesi Frigyes György eljegyezte Baráth Szilvia Ildikót és Isten áldását szeretnék kérni házasságukra szeptember 18-án. Hordozzuk imádságban az esküvőre készülő jegyespárt.

– Harmadik alkalommal hirdetjük, Pap János és Bányai Erzsébet református festő-mázoló fia Ferenc, feleségül vette és Dívó Tibor és Domán Mária református cukrász leányát, Mariannát. Isten áldását házasságukra szeptember 4-én, 14 órakor itt a templomban fogják kérni. Ezen az alkalmon fogjuk megkeresztelni kisfiúkat, Milánt is. Hordozzuk imádságban a kettős ünnepre készülő testvéreinket.

 

Temetés:

– Az elmúlt héten, szerdán, augusztus 25-én, a Rákoskeresztúri újköztemetőben búcsúztunk Ordasi Istvántól, aki, 80 éves korában hunyt el. A vigasztalás és feltámadás igéi az 1 Korinthus 2, 9: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Isten vigasztalását kérjük feleségének, testvéreinek és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken a Bűnbánati Istentisztelet után, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

Köszönet:

– Az elmúlt héten az Ady Endre Református Általános Iskolában, a mi iskolánkban sok segítségre volt szükség. Köszönöm fiataljainknak, akik két nap is jókedvűen szolgáltak, elvégezve a szükséges munkákat!

Lectio: 2 Mózes 20, 2-17 és Máté 22, 37-40

Textus: Márk: 13, 21-37

Énekek:         155

Heidelbergi Káté: XXXV. Úrnapja

105: 1-3

180

231: 1

231: 2-4

Igehirdető: Harkai Ferenc