Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Alkalmak:
– Ma 18 órakor is lesz Istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdától szombatig 18 órakor Bűnbánati Istentiszteletek lesznek, pénteken és szombaton fognak konfimandusaink bemutatkozni
– Jövő vasárnap 10 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban ekkor lesz a konfirmáció, majd után úrvacsorai közösségünk is lesz (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/) Az Istentisztelet után az udvaron szeretetvendégséget fogunk tartani. Kérjük a testvéreket, hozzanak süteményt, üdítőt.
– Jövő vasárnap délután, október 31-én, a Reformáció emléknapján 17 órakor Ünnepi Istentisztelet lesz a kispesti protestánsokkal közösen
Esküvő:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szabó József eljegyezte Bartók Ilonát. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja november 12. Hordozzuk imádságban az esküvőre készülő jegyespárt.
Konfirmáció:
– Ezen héten az őszi szünet miatt nem lesznek konfirmációi előkészítők
Énekkar:
– Az énekkar próbája hétfőn, 18 órakor van az alagsorban. Szeretettel. várjuk azokat is, akik eddig is tagjai voltak ennek a közösségnek és hívjuk azokat a testvéreket is, akik eddig nem voltak ilyen alkalmon.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, szombaton, az Istentisztelet után, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Orgona Cd:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünknek megjelent az Önálló „CD-je”, Felix Mendelssohn orgona műveiből. A CD-k az iratterjesztésben megvásárolhatók és az árukból befolyt összeget művész úr az orgona tisztítására, szükséges karbantartására ajánlotta fel.
Lectio: 2 Mózes: 20, 2-17; Máté: 22, 37-40; 2 Thesszalonika: 3, 1-5
Textus: 2 Thesszalonika: 3, 1
Énekek: 155
Heidelbergi Káté: XLIII. Úrnapja
164: 1
150: 1-3
397: 1
397 : 2-3
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Textus: Ezékiel: 45, 9-12
Heidelbergi Káté: XLIII. Úrnapja
Énekek: 74: 1
265: 1-3
511: 1-5
Igehirdető: Harkai Ferenc