Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Hatodéves gyakorlat:
– A mai napon szolgált közöttünk Tóth Sebestyén Dániel 6. éves gyakornokként utoljára. Február 1-től december 31-ig tart gyakorlata, így terveink szerint már ebben az időszakban nem fog prédikálni. Januártól az Egyházközségünk területén levő állami iskolákban fog kötelezően választható hit- és erkölcstanórákat tartani, így még fogunk vele találkozni.
Isten áldását kérjük életére teológiai tanulmányainak utolsó félévében, és kívánjuk, hogy sikeres államvizsgája után lelkipásztorként szolgáljon Református Egyházunkban.
Alkalmak:
– Ma délután 17 órakor Istentisztelet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Óév napján, december 31-én 17 órakor lesz Istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés után úrvacsorai közösség is lesz (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Újév napján, január 1-jén, 10 órakor lesz Istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz Istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz Istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– A 2021. évről szóló Lelkészi jelentés reménység szerint, január 9-én fog elhangzani
Temetés:
– Az elmúlt héten, december 20-án hétfőn délután, itt a Templomban búcsúztunk, majd helyeztük végső nyugalomra hamvait Dr. Kurcz Mihálynak, aki november 26-án 89 éves korában hunyt el. Isten vigasztaló igéjét a Jelenések: 7, 9-17 alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt családjának.
Elhunyt:
– Szomorú szívvel, de A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt hirdetem, hogy december 12-én Mennyei Atyánk 69 éves korában hazaszólította, Apai Artúrné asszonytestvérünket. Marika hűséges szolgáló tagja volt Egyházközségünknek, aki péntekenként a néhány héttel ezelőtt kezdődő betegségéig együtt készítette a többiekkel a templomot a vasárnapi istentiszteletekre.
Elhunyt testvérünknek ezen a héten, szerdán, december 29-én, 1215-kor lesz a temetése a Kispesti temetőben. Isten vigasztalását kérjük szeretteinek!
Iratterjesztés:
– Ebben az évben is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Megérkeztek a jövő évi Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható az iratterjesztésben.
Orgona Cd:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünknek megjelent az Önálló „CD-je”, Felix Mendelssohn orgona műveiből. A CD-k az iratterjesztésben megvásárolhatók és az árukból befolyt összeget művész úr az orgona tisztítására, szükséges karbantartására ajánlotta fel.
Lectio: Lukács: 2, 8-14
Textus: Lukács: 2, 15-20
Énekek: 119: 1
Heidelbergi Káté: LII. Úrnapja
318: 1-8 (új: 403)
119: 2
119: 3-4
313: 1, 5-6 (új: 410)
200: 1-6 (új:289)
Úv: 436, 461, 462, 463
Igehirdető: Tóth Sebestyén
Délután:
Textus: Mikeás: 5, 1-3
Heidelbergi Káté: LII. Úrnapja
Énekek: 66: 1
315: 1-7 (új: 401)
323: 4 (új: 420)
447: 1-2 (új: 292)
Igehirdető: Harkai Ferenc
Aktuális intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:
Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátornak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.
„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek,
mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük,
mert ezt tanítja a törvény és a próféták.”
Máté 7, 12
Kérjük, hogy a jelenlegi helyzetben csak egészségesen és védettségi igazolvánnyal jöjjünk az alkalmakra. Minden alkalmunkat közvetítünk, hogy akik betegség miatt nem lehetnek részesei a közösségnek az igehallgatás lehetőségéből ne maradjanak ki.
Miután egyháztagjaink között is sokan voltak az elmúlt időben covidosok, így, ezen tapasztalat alapján mondjuk, hogy a beoltottak esetében komoly betegség, vagy súlyos állapot nem alakult ki. Viszont a néhány oltatlan esetében súlyosabb tünetek és bizony nagyon komoly kórházi ellátást igénylő helyzet is kialakult. Bátorítunk mindenkit az oltás felvételére.
Addig pedig, amíg a covid vírust nem tudjuk visszaszorítani, el kell tudnunk fogadni, hogy egyre több helyen kötelező a maszk viselése, így már a templomokban is kérik a maszk viselését.
Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!
Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük segítségüket!
A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérjük, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására!
Továbbra is a Templomban tartjuk az alkalmainkat. Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, lehet, hogy már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.
Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet.
Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.
Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!
Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 4-7