Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezután is, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alakalmaink:

– Ma 18 órakor családi istentisztelet a Szőlőskert Református Óvoda gyermekeinek ének szolgálatával (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Az alábbi alkalmaink részletesebb leírása a Nagypéntek-Húsvéti ünnepi hírlevelünkben található

Kedden, szerdán és csütörtökön 18 órakor Bűnbánati istentisztelet lesz itt a templomban

Szerdán 11 órakor az Ady Endre Református Általános Iskola Ünnepi istentisztelete lesz itt a templomban, erre az alkalomra várjuk a szülőket és egyházközségünk tagjait is

Nagypénteken 10 órakor Ünnepi istentiszteletünk lesz úrvacsorai közösséggel itt a templomban

Nagypénteken 18 órakor is tartunk Istentiszteletet lesz úrvacsorai közösséggel itt a templomban. Igehirdető: Harkai Kornél Imre teológus hallgató. Ezen az alkalmon Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk és Szakács Ildikó operaénekes fog részteleteket előadni J. S. Bach Máté passió című művéből

Húsvét vasárnap 10 órakor Ünnepi istentiszteletünk lesz úrvacsorai közösséggel itt a templomban

Húsvét vasárnap 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban

Húsvét hétfőn 10 órakor Ünnepi Istentiszteletünk lesz úrvacsorai közösséggel itt a templomban, ezen az alkalmon Szabó Ábel 5. éves teológiai hallagató, ünnepi legátusunk lesz az igehirdető (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Temetés:

– Pénteken, március 31-én búcsúztunk itt a templomban Biró Endréné szül: Sinka Mária egyháztagunktól, aki 87 éves korában március 16-án hunyt el. A vigasztalás igéit a János evangéliuma: 6, 66-69: „Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. 67Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? 68Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. 69És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk gyermekeinek, unokáinak, családjának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

 

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.

 

Konfirmáció:

A héten tavaszi szünet lesz, ezért nem lesznek konfirmandus órák. A konfirmandusokat várjuk a bűnbánati istentiszteletekre.

 

Jelentkezés, beiratkozás köznevelési intézményeinkbe:

A két intézményünkben más a beiratkozás rendje, bár abban megegyeznek, hogy nem úgynevezett körzetes óvoda, illetve általános iskola.

– A Szőlőskert Református Óvodában az elmúlt héten volt a beiratkozás. Intézményünkben ismét túljelentkezés van. A szülők nagy részével már tudtunk beszélgetni is. A héten a felvételi határozatokat is ki fogjuk állítani. Ha valaki elfelejtette közösségünkből beadni a jelentkezési lapot sürgősen pótolja, mert később nehéz lesz a gyermekek felvétele a telített létszám miatt.

Az elmúlt héten az Ady Endre Református Iskolába is lehetőség volt már jelentkezni. Az általános iskolai beiratkozás miniszteri rendelet szerinti dátuma április 20-21. Az iskolába azért érdemes előbb jelentkezni, mert akkor lesz rá módunk, hogy a beiratkozásig tájékoztathassuk azokat, akiket a reménység szerinti túljelentkezés miatt fel tudunk venni.

Kérem, figyeljünk az időpontokra!

További információk és jelentkezési lapok, az intézményekben, illetve az intézmények honlapjain találhatók. Minden családdal beszélget egyházközségünk lelkipásztora is a felvételi eljárás végén, ezért esetleges kérdésekkel Harkai Ferenc lelkipásztort is lehet keresni.

 

Álláslehetőség intézményeinkben:

– Az Ady Endre Református Általános iskolába keresünk, azonnali felvétellel technikai dolgozókat. Szükségünk lenne olyan személyekre, aki a takarítás és a karbantartás szolgálatában tudnak segíteni.

A következő tanév tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőknél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megismerhessék az új intézményt, ahová kerülni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom Húsvét után kivételesen a hónap harmadik keddjén, április 18-án, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük és így is megmutassuk, amit vallunk: nem pedagógust kell választani, hanem intézményt!

Iratterjesztés:

– Az iratterjesztésben még kaphatók idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin kalendáriumok és Falinaptárak, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható többféle színben és méretben.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, kivételesen csütörtökön 16 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

 

Délelőtt:

Lectio: Lukács: 19, 28- 40; Kolossé: 1, 3-14

Textus: Kolossé: 1, 9

 

Énekek:

118: 13

Heidelbergi Káté XIV. Úrnapja

304: 1-3

331: 1-3

304: 4-5

304: 7-9

799: 1

Délután: Szőlőskert Református Óvoda családi istentisztelete

Textus 1 Krónika: 2, 1-17

Heidelbergi Káté: XIV. Úrnapja

Énekek:

6: 1

299: 1-5

356: 1, 5

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

 

„Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben,

imádkozzatok a Szentlélek által,

21tartsátok meg magatokat Isten szeretetében,

várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.

24Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól,

és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

25az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által:

dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké.

Ámen.”

(Júdás: 1, 20-21. 24-25)