Budapest-Kispest-Központ, 2023. április 10.

HÚSVÉTHÉTFŐ

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezután is, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alakalmaink:

– Szerdán 18 órakor tartunk istentiszteletet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor tartunk istentiszteletet a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti házba. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/))

– Jövő vasárnap 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Esküvő:

– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Benke Bálint eljegyezte Harkai Judit Zsuzsannát. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja 2023. április 28. 16 óra. Isten áldását kérjük a házasságra készülő fiatalokra!

 

Elhunyt:

– Április 2-án, Virágvasárnap elhunyt Fónagy Miklósné, született Török Gabriella nagytiszteletű asszony. Temetése április 14-én, pénteken 17 órakor lesz a tahitótfalui református temetőben. Isten vigasztalását kérjük a gyászoló családnak A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

 

Konfirmáció:

– Csütörtökön 17 órakor, azoknak a középiskolásoknak tartunk konfirmáció előkészítőt, akik már tavalyi tanévben szerdán jártak

– Csütörtökön 18 órakor, lesz a felnőttek konfirmációra felkészítő beszélgetése

 

Jelentkezés, beiratkozás köznevelési intézményeinkbe:

A két intézményünkben más a beiratkozás rendje, bár abban megegyeznek, hogy nem úgynevezett körzetes óvoda, illetve általános iskola.

– A Szőlőskert Református Óvodában az elmúlt héten volt a beiratkozás. Intézményünkben ismét túljelentkezés van. A szülők nagy részével már tudtunk beszélgetni is. A héten a felvételi határozatokat is ki fogjuk állítani. Ha valaki elfelejtette közösségünkből beadni a jelentkezési lapot sürgősen pótolja, mert később nehéz lesz a gyermekek felvétele a telített létszám miatt.

Az elmúlt héten az Ady Endre Református Iskolába is lehetőség volt már jelentkezni. Az általános iskolai beiratkozás miniszteri rendelet szerinti dátuma április 20-21. Az iskolába azért érdemes előbb jelentkezni, mert akkor lesz rá módunk, hogy a beiratkozásig tájékoztathassuk azokat, akiket a reménység szerinti túljelentkezés miatt fel tudunk venni.

Kérem, figyeljünk az időpontokra!

További információk és jelentkezési lapok, az intézményekben, illetve az intézmények honlapjain találhatók. Minden családdal beszélget egyházközségünk lelkipásztora is a felvételi eljárás végén, ezért esetleges kérdésekkel Harkai Ferenc lelkipásztort is lehet keresni.

 

Álláslehetőség intézményeinkben:

– Az Ady Endre Református Általános iskolába keresünk, azonnali felvétellel technikai dolgozókat. Szükségünk lenne olyan személyekre, aki a takarítás és a karbantartás szolgálatában tudnak segíteni.

A következő tanév tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőknél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megismerhessék az új intézményt, ahová kerülni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom Húsvét után kivételesen a hónap harmadik keddjén, április 18-án, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük és így is megmutassuk, amit vallunk: nem pedagógust kell választani, hanem intézményt!

Iratterjesztés:

– Az iratterjesztésben még kaphatók idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin kalendáriumok és Falinaptárak, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható többféle színben és méretben.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: Máté: 28, 1-15

Textus: Máté: 28, 6-7. 12-14

 

Énekek:

105: 1

275: 1-3

349: 1-2

295: 1-2

470: 1-5

348: 1-5

799: 1

Úrvacsora alatt: 435, 438

Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás 5. éves teológus – legátus

 

 

Budapest-Kispest-Központ, 2023. április 9.

HÚSVÉTVASÁRNAP

 

Lectio: Lukács: 24, 1-12

Textus: Kolossé: 3, 1-4

Énekek:                     185

Heidelbergi Káté XV. Úrnapja

356: 1-5

90: 1

347: 1

347: 3-5

357: 1-7

799: 1

Úrvacsora alatt: 436, 440

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délután:

 

Lectio: Lukács: 24: 1-12

Textus: 2 Krónika: 8, 1-40

Énekek:         186

89: 1-7

355: 1-2

355: 3-4

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

 

Budapest-Kispest-Központ, 2023. április 7.

NAGYPÉNTEK

 

Lectio: Lukács: 23, 32-49

Textus: Kolossé: 2, 8-15

Énekek:                       51: 1

346: 1-5

Énekkar

338: 1-4

194

799: 1

Úrvacsora alatt: 440

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délután:

 

Textus: Lukács: 22: 32-33

Énekek:           42: 1

341: 1-4

341: 5-7

799: 1

Úrvacsora alatt: 440

Igehirdető: Harkai Kornél Imre 1. éves teológus

 

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4 Mózes: 6, 24-26)