Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Ady Endre Református Általános Iskola 2. osztályának köszöntése:

– Köszönjük az Ady Endre Református Általános Iskola 2. osztályos diákjainak, hogy énekkel köszöntik a gyülekezetet és egy verssel a megkeresztelt gyermeket! Köszönjük, azoknak a szülőknek, akik elhozták gyermekeiket és Isten áldását kérjük jelenlegi tanítónőjükre, Orbán Mariannára, aki erre az alkalomra is felkészítette a gyermekeket!

 

Presbiterválasztás:

– A Magyarországi Református Egyházban 2023-ban általános presbiteri tisztújítás van. Ez azt jelenti, hogy  jelenlegi Presbitérium mandátuma 2023. december 31-én megszűnik, ezért újra presbitereket és főgondnokot kell választani.

Presbitérium július 16-án tartott gyűlésén, 2023. október 15-re, a délelőtti istentisztelet utánra tűzte ki a presbiterválasztó közgyűlés időpontját, amikor a 2024. január elsejétől szolgálatba álló presbitereket sikerült megválasztani. Miután a múlt vasárnap a főgondnok választás eredménytelen lett ezért október 29-én, jövő vasárnap  az Egyházközségi közgyűlést meg kell ismételni az istentisztelet után.

Ez a közgyűlés már sokkal rövidebb lesz, mint az október 15-iki, mert már csak Csáti Géza és Mangel-Vályi Imre presbiterek közül kell főgondnokot választani.

Újra szükséges lesz, hogy legalább 85-en jelen legyenek, akik a Választói névjegyzékben szerepelnek.

Kérjük a testvéreket, hogy vegyék komolyan a választást. Imádkozzunk azért, hogy sikerüljön felismerni Isten akaratát, és egyetértésre jutni abban, hogy ki legyen Egyházközségünk főgondnoka, a presbitérium presbiteri elnöke!

 

Október 23.:

– Az istentisztelet után a gyülekezet jelenlevő tagjaival elmegyünk az Október 23. térre, hogy elhelyezzük a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség és az Ady Endre Református Általános Iskola és Szőlőskert Református Óvoda koszorúját a forradalom emlékművénél, és közösen megemlékezzünk azokról, akiknek fontos volt Magyarország szabadsága!

 

Alakalmaink:

– Ma 18 órakor lesz kátémagyarázatos istentisztelet, itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán, csütörtökön és pénteken október 25-27-ig 18 órakor bűnbánati istentisztelet lesz itt a templomban. Részletes program itt: https://kkre.hu/wpm/wp-content/uploads/2023/10/Reformacio-2023.pdf (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. A gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre. Reménységünk szerint az úrvacsora sákramentumát is ki fogjuk szolgálni (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap délután 17 órakor orgonazenés áhítatunk lesz, ahol Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk fog az orgonán játszani, itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Október 31-én, a Reformáció napján 18 órakor a templomban lesz istentisztelet, ahol mi leszünk a házigazdái a kispesti evangélikus és református közösség ünnepi istentiszteletének. Deák László evangélikus lelkipásztor fogja Isten igéjét hirdetni és reménységünk szerint egy közös kórus is fog énekelni. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Ifjúsági óra:

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti terembe, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 órakor fog kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Csütörtökön 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már tavaly is jártak előkészítőre.

– Csütörtökön 18 órakor fog kezdődni a felnőttek konfirmáció előkészítője. Erre az alkalomra azokat várjuk, akik már járnak a közösségünkben, de még nem konfirmáltak, vagy nincsenek megkeresztelve sem.

Konfirmációval kapcsolatos kérdésekkel Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni. Felnőtt konfirmációi előkészítőre még nem jelentkezett senki sem.

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe. Ezen a héten nem lesz énekkari próba!

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom november 14-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket kivételesen, pénteken, kivételesen a 18 órakor kezdődő bűnbánati istentisztelet után, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: 2 Mózes: 20, 1-17; Máté: 22, 37-40

Textus: Apostolok cselekedetei: 18, 18-23 (21)

Énekek:                       27: 1

329: 2

Keresztelő: Rékási Örs – Zsoltárok: 27: 11

Szülők: Rékási Attila és Rékási-Varga Erika

134: 3

Heidelbergi Káté XLIII. úrnapja

165: 1-2

  1. osztályosok éneke és verse

434: 1-4

462: 1

462 : 2-3

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

 

Délután:

 

Textus: 4 Mózes: 27, 1-11

 

Heidelbergi Káté: XLIII. Úrnapja

Énekek:                      36: 1

231: 1-4

504: 1-5

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!

6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

(Filippi: 4, 4-7)