Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Alkalmak:

– Vasárnap 10 órakor és 17 órakor tartunk majd istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– A 2023. évről szóló Lelkészi jelentés reménység szerint, január 7-én fog elhangzani és ekkor várjuk Egyházközségünk presbitereit a parókiára egy kis vendéglátásra. Szeretettel várjuk azokat is, akik december 31-ig állnak szolgálatban és azokat a testvéreket is, akik 2024. január 1-től látják el ezt a tisztséget.

 

Iratterjesztés:

Ebben az évben is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!

Megérkeztek a jövő évi Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok

Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Mátraháza:

– Ezen a télen is van lehetőségünk elmenni a Dunamelléki Református Egyházkerület Mátraházi üdülőjébe gyülekezeti hétvégére. 2024. január 18-21-ig.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programjaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.

A következő alkalom január 9-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

 

Lectio: János: 4, 1-42

 

Textus: János: 4, 10

Énekek:                       90: 1, 9

436: 1-3 (régi: 285)

436: 4 (régi: 285)

436: 6-7 (régi: 285)

196: 1, 7, 8 (régi: 278)

799: 1

Himnusz

Igehirdető: Harkai Ferenc

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)