Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Ezen a héten az alkalmaink az Ökumenikus imahét rendjéhez igazodnak, részletes program itt:
https://kkre.hu/wpm/wp-content/uploads/2024/01/Imahet-2024.pdf
– Ma 17 órakor Forgács Balázs római katolikus káplán fog nálunk igét hirdetni itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, a gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre. Az igehirdetés után lesz úrvacsorai közösségünk is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor az Ökumenikus imahét záróalkalma lesz a Kisfaludy utcai Baptista imaházban, ezért nálunk nem lesz istentisztelet oda várunk mindenkit a közös alkalomra
Iratterjesztés:
– Az elmúlt évben is elkészült saját naptárunk, és még van néhány a 2024. évi naptárból, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.
Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Mátraháza:
– Összesen 41-en mentek a mátraházi csendeshétvégére. Mindenki épségben felért, ott vesznek részt az istentiszteleten és ma ebéd után indulnak vissza.
Választói névjegyzék:
– Ebben az évben is szeretnénk kiigazítani a Választói névjegyzéket! A Választói névjegyzéket a templomban kitettük a presbitereknél lehet érdeklődni és ők meg tudják mutatni.
Választói névjegyzékünkben azok szerepelhetnek, akik konfirmáltak, sákramentumainkkal élnek, hozzájárulnak Egyházközségünk fenntartásához, betöltötték 18. életévüket. Továbbá Egyházközségünk területén laknak, vagy nyilatkoznak arról, hogy ide szeretnének tartozni!
Iskolai előkészítő:
-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.
Szeretettel, hívjuk az Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programjaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.
A következő alkalom február 13-án, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.
Ezen a foglalkozáson bemutatjuk angol nyelvi képzésünk személyi és tárgyi feltételeit.
Álláslehetőség intézményeinkben:
– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Lectio: Zsoltárok: 131, 1-3
Textus: Máté: 25, 1-13
Énekek: 66: 1
Heidelbergi káté III. Úrnapja
66: 2, 4
224: 1-6 (régi: 162)
285: 1-3 (régi: 197)
170: 1-6 (régi: 273)
799: 1
Igehirdető: Vincze-Bodács István
Mátraháza, csendeshétvége
Lectio: János: 6, 1-51
Textus: János: 6, 42
Énekek: 23: 1-3
Heidelbergi Káté III. úrnapja
770: 1-3
391: 1-3
802: 1-3
626: 1-4
807: 1-3
799: 1-6
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután: Ökumenikus imahét kispesti kezdő istentisztelete
Textus: Lukács: 10, 25-37
Énekek: 25: 1-2
821: 1-3
290: 1-4
799: 1
Igehirdető: Forgács Balázs római katolikus káplán
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!
5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!
6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”
(Filippi: 4, 4-7)