Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmaink:

– Ma nem lesz délutáni istentisztelet, hanem a városünnephez kapcsolódóan KÉZMŰVES UDVARUNK lesz 15 órától a templomudvaron. Ehhez az alkalomhoz mindig hozzátartozik az is, hogy a hozzánk betérőket vendégül látjuk, ezért kérjük a testvéreket, hogy hozzanak süteményt üdítőt erre az alkalomra.

– Kedden 18 órakor presbiteri bibliaórát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben

Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek majd kimehetnek a gyülekezeti házba, gyermekistentiszteletre. Az istentisztelet végén a már két éve konfirmációra készülő ifjaink fognak bizonyságot tenni a hitükről a gyülekezet előtt (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor is tartunk istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Június 12-14-ig bűnbánati istentiszteletek lesznek 18 órai kezedettel

– Június 16-án, vasárnap konfirmandusaink fogadalomtétele után úrvacsorai közösségünk is lesz

 

Kanonika vizitáció:

– Csütörtökön 17 órakor kezdődik az éves rendes hivatalvizsgálat a Kanonika vizitáció. Barta Károly soroksári lelkipásztor és Bese Ferenc soroksári főgondnok úr, mint egyházmegyei tanácsosok fognak jönni a hivatalvizsgálatra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 órakor lesz a konfirmandus óra, azoknak, akik legalább nyolcadikosok

– Kedden fél 5-kor, szerdán az istentisztelet után és pénteken fél 7-kor lesz konfirmandus órája azoknak, akik már a vizsgára készülnek

 

Gyenesdiási gyermek és ifjúsági hét:       

– Ebben az esztendőben július 1-7-ig lesz Gyenesdiáson a korábbi évekhez hasonlóan a csendeshetünk gyermekeinknek. Erre a hétre azokat a gyermekeket várjuk, akik még nem konfirmáltak.

Konfirmált ifjaink is jelentkezhetnek, de rájuk segítőkként számítunk.

Hamarosan közre fogunk adni, egy linket is, amin majd lehet jelentkezni!

 

Iratterjesztés:

– Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.

Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Iskolai beiratkozás, előkészítő:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája nem körzetes iskola, így a felvételi eljárás is más, mint az állami iskolákban! A fentiek miatt, még van lehetőség jelentkezni az iskola jövő évi első osztályaiba, azoknak, akik ezt eddig nem tették meg.

Akinek további információkra van szüksége, érdeklődjön Józsa Gábornál az iskola igazgatójánál, vagy keresheti az egyházközség vezető lelkipásztorát is,

Budapest-Kispest Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája és Szőlőskert Óvodája:

Mindkét intézményünk esetében fontos tudni, hogy mind az óvodában, mind az iskolában szakképzett pedagógusok és nevelők foglalkoznak a gyermekekkel.

Az óvoda minden csoportjában megfelelő létszámú óvónő és dajka van a gyermekekkel.

Az iskolánkban pedig nemcsak a tárgyi feltételek nagyon magas színvonalúak, de délután is pedagógus végzettségű kollégák vannak a diákokkal és a felső tagozaton is megoldott a szakos ellátás a természettudományos tárgyakból is!

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Templomtakarítás:

– Köszönjük a testvéreknek, akik az elmúlt héten, pénteken este az istentisztelet után itt maradtak a templomban takarítani!

Ezen a héten, is pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.

 

Lectio: 2 Királyok: 10, 10. 15-31

Textus: Máté: 28, 18-20

Énekek:           66: 1

Heidelbergi káté XXII. Úrnapja

251: 1-3 (régi: 398)

225: 1-2 (régi: 165)

225: 3 (régi: 165)

251: 4-5 (régi: 398)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!

6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Filippi: 4, 4-7