Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

Alkalmaink:

– Ma 18 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/) (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. Reménységünk szerint a keresztség sákramentumát is ki fogjuk szolgálni, Dávid Richárd István és felesége Dávid-Spinu Paula Carla első gyermekét Natália Györgyit készülünk megkeresztelni(online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor Hálaadó istentiszteletet tartunk itt a templomban a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség 10 éves működéséért. Az istentisztelet után szeretetvendégséget is tartunk, amelyre várjuk a testvérek üdítő és sütemény adományát (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a Gyülekezeti terembe. Az épületbe az utcáról nyíló oldalajtón lehet bejutni.

Konfirmáció:

– Ezen a héten, október 3-án 16 órára várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre

– október 9-én, szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést

Temetés:

– Szerdán, szeptember 25-én délután a Rákoskereszttúri újköztemetőben búcsúztunk, Hajdu Balázs egyháztagunktól, aki 78 éves korában hunyt el augusztus 18-án. A feltámadás igéit a János 14, 1-8 alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk feleségének, lányának, unokájának és családjának A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

Ráday napok 2024:

– Harmadszor került megrendezésre az úgynevezett Ráday napok találkozó, ami a Dunamelléki Református Egyházkerületben található 8 Református Egyházmegye közös programja.

Köszönöm a testvéreknek, akik hoztak süteményt és gyümölcsöt az egyházmegyénk „sátrához”.

Fél 10-től 13 óráig, a mi közösségünk tagjai kínálták azokat a süteményeket, és gyümölcsöket, amit egyházmegyénkhez tartozó testvérek hoztak a vendéglátásra.

A délutáni fórumbeszélgetésben, pedig Kardos Koppány egyháztagunk tett bizonyságot életéről, és egyházközségünkben végzett szolgálatairól.

Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája:

– 2024. október 6-án lesz 175 éve, hogy Aradon kivégezték a 13 vértanút és Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt.

10 éve 2014. október 6-án ezen a napon kapta meg óvodánk a Működési engedélyét. Jövő vasárnap erre is fogunk emlékezni. Ez az alkalom nem csak azoknak a családoknak az ünnepe, akinek a gyermekei az óvodánkba jártak, hanem minden egyháztagunké, hiszen az óvoda fenntartásához mindenki hozzájárul, aki az közösségünkhöz tartozik! Így készüljünk 18 órai istentiszteletre és az utána következő szeretetvendégségre.

Elhunyt:

– Szeptember 14-én 74 éves korában elhunyt Dr. Lóth László egyháztagunk, egyetemi tanár, Oktatási bizottságunk tagja, aki 2017-23 között presbiterként szolgált egyházközségünkben. Temetése október 10-én 15 órakor lesz itt a templomban. Hordozzuk imádságban a gyászoló családot!

– Szeptember 19-én 89 éves korában elhunyt Dr. Nagy Sándor a Dunamelléki Református Egyházkerület egykori főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának néhai világi elnöke. Temetése október 2-án, szerdán 14:30-kor az Óbudai Temetőben lesz. Isten vigasztalását kérjük a gyászoló családnak és Református Egyházunk közösségének.

Adakozás:

– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.

Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kell tenni.

Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!

Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.

 

Iratterjesztés:                                          

– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Templomtakarítás:

– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani. Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt pénteken is segítettek, hogy vasárnapra az ünnephez méltó legyen a környezetünk is.

Ezen a héten péntek 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára

 

 

Lectio: Máté: 25, 1-13

Textus: Máté: 23, 2-4

Énekek:     

89: 1

Heidelbergi káté XXXIX. Úrnapja

601: 1-3 (régi: 275)

601: 4-6 (régi: 275)

624: 1 (régi: 367)

624: 2-4 (régi 367)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

 

Délután:

 

Textus: Zsoltárok: 71, 1-24

 

Heidelbergi Káté: XXXIX. Úrnapja

Énekek:                 119: 1

205: 1-4 (régi: 168)

705: 1-5 (régi: 511)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,

hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,

és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18Inkább növekedjetek a kegyelemben

és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.

Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

(2 Péter: 3, 17-18)