Budapest-Kispest-Központ, 2024. december 8.
– Advent második vasárnapja –
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
Terveink szerint december 16-án fogunk újra Kárpátaljára látogatni. Kérjük, hogy úgy készítsék adományaikat, hogy azzal jövő vasárnapig (december 15-ig érjenek ide), hiszen, majd ekkor este fogjuk az adománygyűjtő perselyt is kiűríteni.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma 17 órakor lesz kátémagyarázatos istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 19 órakor bibliaóra lesz az alagsorban
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájának családjait is várjuk az istentiszteletre. Hívjuk azokat is, akiknek jelenleg nem érintett az óvodai nevelésben, hogy mint a fenntartó közösség tagjai együtt örvendezzünk itt a templomban és utána a szeretetvendégségben (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Énekkar:
– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. ½ 18-tól van gyülekező és ¾ 18 órakor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Konfirmáció:
-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést. Akik eddig nem kezdték el a felkészülést, még csatlakozhatnak, ehhez a csoporthoz
– Csütörtökön 1630-tól van azoknak a konfirmandus órája, akik már az elmúlt évben is jártak előkészítőre
Beiktatás:
– A Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközségben ma 15 órakor lesz Székely Zsolt Ferenc lelkipásztor beiktatása.
Alapkőletétel Pesthidegkúton:
– Jövő vasárnap, december 15-én 14:30 órakor lesz a Pesthidegkúti Református Egyházközség új templomának és gyülekezeti házának alapkőletétele.
Adventi adománygyűjtés:
– Ebben az évben Adventi adománygyűjtés keretében készül a Magyar Református Szeretetszolgálat a karácsonyi ünnepére. Az alábbi szolgálatban lehet még részt venni.
A Szeretetdoboz akcióban a Szeretetszolgálat tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket vár, amiket egy erre elkészített dobozban lehet elhelyezni. Ilyen úgynevezett szeretetdobozokat, mi is ki fogunk helyezni a templomban és ezeket a dobozokat, majd innen fogja elszállítani a Szeretetszolgálat.
Részeletek a szeretetszolgálat honlapján olvashatóak: https://jobbadni.hu/hirek/egy-doboznyi-szeretet-elindultak-adventi-adomanygyujto-programjaink
Adakozás:
– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.
Kicseréltük a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kellett tenni. Kialakításra került egy új fürdőszoba, wc, új inverteres hűtő-fűtő klímák kerültek beszerelésre, megújult a konyha és az egész belső tér ki lett festve és le lett mázolva.
Örömmel jelentem, hogy a felújítási munkálatok elkészültek. Még néhány műszaki berendezés beszerzése és beállítása van hátra (tűzhely, sütő, mosógép).
Az épület nagytakarítása is megtörtént, köszönöm azoknak az asszonytestvéreknek a szolgálatát, akik ebben segítettek!
Tiszteletes úr és felesége elkezdték belakni az épületet!
Ezt a beruházást az egyházközség saját forrásaiból (tartalékunkból és a testvérek adományából) fedezzük, minden közegyházi és állami pályázati támogatás nélkül.
Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.
Ezen a héten, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára
Iratterjesztés:
– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Lectio: 1 Korinthus: 10, 1-12
Textus: 1 Korinthus 10, 12-13
Énekek: 24: 1
Heidelbergi Káté XLXIX. Úrnapja
371: 1-4 (régi: 301)
Harkai Vilmos János éneke: 111: 1-2
371: 5-8 (régi: 301)
379: 1-2
387: 1-5
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Textus: 2 Sámuel: 11, 1 és 12, 1-31
Heidelbergi Káté: XLIX. Úrnapja
Énekek:
51: 1
51: 2-5
389: 1-4
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,
hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,
és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18Inkább növekedjetek a kegyelemben
és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.
Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
(2 Péter: 3, 17-18)