Budapest-Kispest-Központ, 2024. december 29.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Óév napján, december 31-én, kedden 18 órakor lesz az Óévzáró istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés után úrvacsorai közösség is lesz (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán, Újév napján, január 1-jén, 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Az Újévben, január 5-én vasárnap 10 órakor és 17 órakor tartunk majd istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– A 2024. évről szóló Lelkészi jelentés reménység szerint, január 5-én fog elhangzani és ekkor várjuk Egyházközségünk presbitereit a parókiára egy kis vendéglátásra.
Közös Szilveszterezés:
– December 31-én, kedden az esti istentisztelet után 21 órától várjuk azokat az alagsori gyülekezeti teremben, akik szeretnék itt együtt tölteni az Óév utolsó óráit. Bejönni, majd az oldalajtón lehet, az utca felöl.
Enni és inni valót, továbbá társas játékot mindenki hozzon magával az előkészített asztalokra.
Iratterjesztés:
– Ebben az évben is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Megérkeztek a jövő évi Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható az iratterjesztésben.
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.
Ezen a héten, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.
Lectio: Zsidókhoz írt levél: 11, 1-40
Textus: Zsidókhoz írt levél: 11, 1-3
Énekek: 1: 1
Heidelbergi káté LII. Úrnapja
202: 1-3 (régi: 164)
797: 1-4 (régi: 425)
761: 5 (régi: 467)
825: 1-4 (régi: 479)
799: 1
Igehirdető: Szabó Ábel
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)
Délután:
Textus: Jónás: 2, 1-11 (3.10)
Heidelbergi Káté: LII. Úrnapja
Énekek:
51: 1
334: 1-3 (régi: 475)
331: 1-10 (régi: 482)
799: 1
Igehirdető: Szabó Ábel
„Engedelmeskedjetek azért Istennek,
de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.
8Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.
(Jakab: 4, 7-8a)