Budapest-Kispest-Központ, 2026. május 31.
– Szentháromság vasárnapja –
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma délután 18 órakor is lesz kátémagyarázatos istentisztelet itt a templomban, amely egyeben a Szőlőskert Református Óvoda évzáró családi istentisztelete is, így utána szeretetvendégséget is tartunk (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát fogunk tartani az alagsori gyülekezeti teremben, erre az alkalomra szeretettel hívjuk az idén és az elmúlt években konfirmált ifjainkat
– Jövő vasárnap, 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, reménység szerint a keresztség sákramentumát is ki fogjuk szolgálni Várnai László és felesége Fejes Kornélia kislányát, Lénát készülünk megkeresztelni. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap NEM LESZ DÉLUTÁN ISTENTISZTELET A VÁROSÜNNEP MIATT
15 órakor ki fogjuk nyitni a templomudvart és a korábbi gyakorlat szerint kézművesfoglalkozásra várjuk a betérő családokat, illetve megmutatjuk a templomot az érdeklődőknek. Ezekhez a szolgálatokhoz várjuk a segítséget, illetve a süteményes asztalokra szeretettel fogadjuk az adományokat!
Konfirmáció:
– Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.
Esküvő:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Simon Alex református logisztikus legény, megkérte Kenéz Alexandra református, barista hajadon kezét. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja, június 12. péntek 16 óra. Hordozzuk imádságban, az esküvőre készülő ifjú párt!
Esküvő:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Papp Márton egyházközségünk korábbi beosztott lelkipásztora eljegyezte Szkordilisz Flórát. Házasságkötésük megáldása június 6-án szombaton délután lesz Kecskeméten. Hordozzuk imádságban az ifjú párt!
Reformátusok lapja:
– A Reformátusok Lapja mai számában a június 4-iki Nemzeti összetartozás napjához kapcsolódóan olvasható egy riport Harkai Ferenc lelkipásztorral. Az újság küldött plusz lapszámokat is, nagytiszteletű úrnak, ezekből nyugodtan vigyenek a testvérek is!
Nyári csendesnapok:
– Július 6-9-ig lehetőség nyílt arra, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület új üdülőjében, Balatonbogláron eltöltsünk néhány napot a Felüdülés Házában. A szállás díja teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora) 18.000.- forint/Fő/nap (4-11 éves korig 9.000.-).
Kikre számítunk: konfirmált ifjaink, akár önállóan is, családok kisebb gyermekekkel is, egyedülállók, házaspárok. Akit érdekel ez a lehetőség, május17. vasárnapig küldjön egy mailt Harkai Ferenc lelkipásztornak.
Gyenesdiási csendeshét – tábor:
– Június 29 – július 5-ig fogunk Gyenesdiáson táborozni, ahol a csendeshetünket tartjuk a gyermekeink, ifjaink számára. Jelentkezni az istentiszteleteken való részvétel után itt a templomban lehet. A templomi jelentkezés után küldünk egy regisztrációs linket.
Kántorképző:
– A Dunamelléki Református Egyházkerület ebben az évben is megrendezi a Kántorképző és Kántortovábbképző Tanfolyamát július 19. és augusztus 8. között. Érdeklődni lehet az egyházközség lelkipásztornál, illetve részletes információk itt találhatók: https://kantorkepzo.zsoltar.hu/2026/04/02/kantorkepzo-tanfolyam-2026/
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
– Szeretettel hívogatjuk a családokat a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába!
Iskolánk nem körzetes iskola, így hozzánk jelentkezni kell, amire még mindig van lehetőség 1-8. osztályig a következő tanévre! Érdeklődni a lelkipásztornál, vagy az iskola titkárságán lehet.
Részletes információk az iskola honlapján találhatók: https://ady.kkre.hu/
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Aki lemaradt a márciusi jelentkezésről, még beadhatja a jelentkezését, mert még tudunk további gyermekeket is felvenni.
Részletes információk az óvoda honlapján találhatók: https://kkre.hu/wpm/ovodank/
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája fejlesztése:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában a december végére elkészült hőszivattyús hütő-fűtő rendszer ami már a próbaüzemen is túl van és megfelelően üzemel. Így lehetséges, hogy iskolánk lapostetős „B” épületszárnyát több hónap várakozás után, újra használatba vegyük a szükséges takarítás és berendezés után.
Igazgatói pályázat:
– Józsa Gábor igazgató úr kérte felmentését a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája vezetői megbízása alól, tavaly decemberben az Igazgató tanács ülésén. Amíg megválasztjuk az új vezetőt, addig el fogja látni Igazgató úr a feladatait.
A Presbitérium által kiírt igazgatói pályázat itt érhető el: KKRE-ADY Igazgatói pályázat
– Rajkiné Sörös Andrea a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgató asszonya bejelentette, hogy szeretne élni a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, így kérésének megfelelően június 30-tól nyolc hónapos felmentési idejét fogja megkezdeni. Igazgató asszony intézményvezetői megbízása lejár július 31-gyel, így nyugdíjazása miatt új intézményvezetőt kell keresnünk.
Aki szeretne óvodánkban, vagy az iskolánkban igazgató lenni Harkai Ferenc lelkipásztornál tud érdeklődni.
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten, pénteken 17 órakor várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.
Lectio: Róma 14, 1-12
Textus: Róma 14, 7-8
Énekek:
46: 1
412: 2 (régi: 329)
134:3
Heidelbergi káté XXII. Úrnapja
202: 1-3 (régi: 164)
230: 1-5 (régi: 235)
214: 1 (régi: 173)
828: 1-5
799 : 1
Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkész
Délután – Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája családi istentisztelete:
Textus: 4 Mózes: 26, 1-4. 63-65
Heidelbergi káté: XXII. úrnapja
Énekek: 9: 1
224: 1-3 (régi: 165)
704: 1-2
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)