Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Újkenyéri úrvacsorai közösségünkre készülve bűnbánati istentiszteleteket fogunk tartani szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órakor
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, ekkor meg fogjuk teríteni az úrasztalát is az újkenyéri úrvacsora alkalmából (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Presbiteri gyűlés:
– 2022. augusztus 19-én, pénteken a 18 órakor kezdődő bűnbánati istentisztelet után, az alagsorban, Presbiteri gyűlést tartunk két tárgysorozattal:
- Óvodavezető választása
- Beszámoló az Egyházközség folyamatban levő pályázatairól
Államalapítás ünnepe:
– Augusztus 20-án, szombaton 10.30-kor a Templom téren a Szent István szobornál lesz Kispest városának ünnepsége a magyar állam alapítására és I. István királyunkra emlékezve. Az ünnepségen elfogjuk helyezni egyházközségünk és az intézményeink koszorúját.
Állás:
– A Szőlőskert Református Óvodában keresünk óvónőket. Érdeklődni hétközben Rajkiné Sörös Andrea vezető óvónőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Az Ady Endre Református Általános Iskolába is keresünk pedagógusokat és technikai dolgozókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken, az istentisztelet után, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Lectio: 2 Mózes: 20, 1-17 és Máté: 22, 37-40
Textus: 1 Mózes: 4, 1-15 (6-7)
Énekek: 11: 1
329: 2 (új: 412)
Ker.: Szigeti Áron László– Zsoltárok: 11: 4
Szülők: Szigeti László és B. Balog Marianna
134: 3
Heidelbergi Káté XXXIII. Úrnapja
168: 1-4(új: 205)
180 (új: 461)
461: 1-6 (új: 760)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor