Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Ma 18 órakor is lesz istentiszteletet itt a templomban ez egyben a Szőlőskert Református Óvoda közösségének nevelési évkezdő istentisztelete, ami után szeretetvendégséget is tartunk (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti ház alagsorába a gyülekezeti terembe (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor is tartunk istentiszteletet itt a templomban, amely orgonazenés istentisztelet lesz, amelyen Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk fog játszani (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Konfirmáció:
– Lassan elkezdődnek a konfirmandus órák is.
– Szeptember 29-én, csütörtökön 17 órakor lesz azoknak az órája, akik már tavaly is csütörtökön jártak.
– Szeptember 29-én, csütörtökön 16 órakor lesz azoknak az első órája, akik tavaly szerdán jártak
– Október 5-én, szerdán 16 órakor várjuk azokat, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.
Beiktatás:
– Budapest-Soroksár-Újtelepi Református Egyházközségben ma 15 órakor lesz nagytiszteletű Péterffy György lelkipásztor úr beiktatása.
Ráday Ház átadása:
– 2019 januárjában rongálódott meg a Ráday utcai református kollégium épülete egy tűzesetben. Azóta felépült egy új kollégium és megújult az Egyházkerület Székháza is. Ebből az alkalomból szeptember 29-től egy három napos program lesz, amely részletei itt találhatóak meg: https://www.parokia.hu/v/talalkozzunk-a-raday-napokon/
Szotyori Nagy Gábor orgonahangversenyei:
– Októberben Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk 3 koncertet is fog adni a Szent István Bazilikában. Részletes program itt található: https://www.facebook.com/gaborgan/
Állás:
– Az Ady Endre Református Általános Iskolába keresünk pedagógusokat elsősorban az alsó tagozatra és takarítókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Szőlőskert Református Óvodába dajkát keresünk érdeklődni Rajkiné Sörös Andrea intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Lectio: 2 Korinthus: 4, 13-5, 10
Textus: 2 Korinthus: 5, 1
Énekek: 13: 1
329: 2 (új: 412)
Ker.: Kincses Dóra Amanda – Zsoltárok: 13: 4
Szülők: Kincses László Károly és Oscsadnicsán Györgyi Amanda
Heidelbergi Káté XXXVIII. Úrnapja
151(új: 261)
458: 1-4 (új: 757)
347: (új: 519)
347: 2-5 (új: 519)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután:
Szőlőskert Református Óvoda nevelési évnyitó Istentisztelete
Hálaadással kezdjük immár a 9. nevelési évet a Szőlőskert Református Óvodában. Köszönjük, hogy Józsa József kurátor úr vezetésével idén nyáron is a szükséges karbantartásokat el tudtuk végezni és így változatlanul rendezett körülmények között nevelhetjük a ránk bízott gyermekeket.
Óvodánkban jelenleg a mostani épület biztosította lehetőségek között 72 kisgyermek nevelését tudjuk biztosítani 7 óvodapedagógus, egy pedagógiai asszisztens és 4 nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő főállású munkatárssal, továbbá egy megbízott logopédus és mozgásfejlesztő munkatárssal.
Hálásak vagyunk, hogy mindaz, amit óvodánk alapításakor terveztünk valósággá lesz, és sok korábbi Szőlőskertes gyermek immár az Ady Endre Református Általános Iskola diákja, és így megvalósul a tervezett missziónk! Soli Deo gloria – Egyedül Istené a dicsőség!
Lectio: János: 15, 1-8; Zsoltárok: 6, 1-11; 1 Mózes: 33, 1-20
Textus: Zsoltárok: 6, 10
Heidelbergi Káté: XXXVIII. Úrnapja
Énekek:
356: 1 (új: 513)
6: 1
Imádság, Hirdetések
90: 1, 9
799: 1
Himnusz
Igehirdető: Harkai Ferenc