Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alakalmaink:                                                                                                             

– Ma 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Csütörtökön 19 órakor bibliaórát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti ház alagsorába a gyülekezeti terembe. Reménységünk szerint ekkor fogjuk megkeresztelni Veres Tamás és felesége dr. Lang Erika második gyermekét Annát. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot! (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor is fogunk istentiszteletet tartani itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Konfirmáció:

– Csütörtökön 17 órakor lesz azoknak a konfirmandus órája, akik már tavaly is csütörtökön jártak.

– Csütörtökön 16 órakor várjuk azokat, akik tavaly szerdán jártak

– Szerdán 16 órakor várjuk azokat, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Szeretettel hívom, azokat a felnőtteket, akik igehallgatói gyülekezeti alkalmainknak, de még nincsenek megkeresztelve, vagy nem tettek konfirmációi fogadalmat Felnőtt konfirmációs képzésünkre. Az alkalmakat csütörtökönként 18 órakor fogjuk tartani. További információért és jelentkezés ügyében Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni.

 

Credo koncertje:

– Október 16-án a délelőtti istentisztelet után újra nálunk fog énekelni a kárpátaljai Credo együttes. Szeretettel várjuk a testvéreket, hogy az áldás után is maradjunk majd együtt és hallgassuk meg vendégeink szolgálatát.

Az alkalom plakátja az alábbi linken érhető el, amit a testvérek bátran meg is oszthatnak:  https://webmail.enternet.hu/?_task=mail&_frame=1&_mbox=INBOX&_uid=102040&_part=winmail.2.0&_action=get&_extwin=1

 

Presbiter továbbképzés:

– A Presbiteri Szövetség szeretettel hív minden érdeklődőt, Bp-Északi és Bp-Déli területi szervezettel közös szervezésben következő presbiteri továbbképző alkalmára október 22-én szombaton 9:30 órára, a Pozsonyi úti Református Egyházközség gyülekezeti termébe ( 1133 Budapest, Pozsonyi út 58.)

Az áhítaton Berkesi Gábor lelkipásztor fogja Isten igéjét hirdetni

Az előadást Derencsényi István főtiszteletű úr, nyugdíjas tiszántúli lelkészi főjegyző fogja tartani. Az előadás címe: A konfirmáció tartalma, története, a tanítás egységes tartalma.

Záró imádsággal Nagy Károly nyugdíjas lelkipásztor, MRPSZ Bp-Észak elnöke szolgál

 

Népszámlálás:

– Zsinatunk elnökségének kérése, hogy az október 1-jén kezdődött Népszámláláson figyeljünk arra, hogy a szabadon választható kérdések között válaszoljunk a vallásra vonatkozó kérdésre is és ott jelöljük be a református egyházhoz tartozásunkat.

Ez sok minden mellett azért is fontos, mert így egyházunk is pontosabb képet kaphat saját szolgálatában hol, mennyi református testvérünk él

 

Gyülekezeti túra:

– Sajnos ezen a szombaton elmaradt a túránk, hiszen a természetnek nagy szüksége van a csapadékra, de így a körülmények az erdőjárásra nem voltak alkalmasak. Ezért új időpontot jelöltünk ki!

Október 15-re szervezzük a gyülekezeti túrát, az eddigi terveknek megfelelően a Pilisbe.

Érdeklődni és jelentkezni Szabó Tamásnál és Józsa Gábornál lehet. A tervezett indulás szombat reggel 9 óra gyülekezeti ház elöl.

 

Szotyori Nagy Gábor orgonahangversenyei:

– Októberben Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk 3 koncertet is fog adni a Szent István Bazilikában: 5-én, 12-én és 19-én, mindhárom alkalommal 19 órai kezdettel.

Részletes program itt található: https://www.facebook.com/gaborgan/

 

Állás:

– Az Ady Endre Református Általános Iskolába keresünk pedagógusokat elsősorban az alsó tagozatra és takarítókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

                     

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

Lectio: 1 Mózes: 46, 1-7. 27-34.; 47: 7-13. 17-31

Textus: 1 Mózes: 47, 29-30

 

Énekek:                       14: 1

329: 2 (új: 412)

Ker.: Pekarek Rita, Török Eszter és Török Anna – Zsoltárok: 14:6

Szülők: Török Bálint és Pekarek Rita

Heidelbergi Káté X. Úrnapja

422: 1-2 (új: 772)

422: 3-5 (új: 772)

462: 1 (új: 774)

462: 2-3 (új: 774)

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

 

Délután:

 

Textus: 2Korinthus: 12, 11-21

Heidelbergi Káté: XL. Úrnapja

Énekek:             1: 1

390: 1-4 (új: 591)

502: 1-6 (új: 696)

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor