Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

Credo koncertje:

– Szeretettel köszöntjük a kárpátaljai Magyar örökség díjas Credo együttest, akik ma közöttünk koncerteznek, mielőtt délután részt vennének a központi reformációs ünnepségen az Uránia Filmszínházban.

Köszönjük, hogy Böszörményi Gergely immár másodszor szervezte meg az együttes koncertjét itt a templomunkban.

Isten áldását kérjük mindannyijuk életére és szolgálatára!

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alakalmaink:                                                                                                            

– Ma 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Csütörtökön 19 órakor lesz Bibliaóra a Gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti ház alagsorában található gyülekezeti terembe (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor is fogunk istentiszteletet tartani itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

-Október 30-án a délelőtti istentiszteleten lesz ebben az évben ifjaink konfirmációja, ezen az alkalmon úrvacsorai közösségünk is lesz.

-Október 25-28-ig bűnbánati istentiszteleteket fogunk tartani az úrvacsora sákramentumának kiszolgálására készülve

-Október 31-én 10 órakor Templom téren az evangélikus templomban lesz istentisztelet

Temetés:                                                                                                                    

– Október 14-én, pénteken a Kispesti temetőben búcsúztunk Csörgő Károlyné, született Antal Ibolyától, aki szeptember 12-én 82 éves korában hunyt el. A vigasztalás igéit a Titusz: 1, 1-4 alapján hirdettük: „Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint 2az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért, 3 igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével, amelyre megbízást kaptam a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből. 4 Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől.” Isten vigasztalását kérjük lányának, unokáinak, testvérének és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

Konfirmáció:

– Csütörtökön 17 órakor lesz azoknak a konfirmandus órája, akik már tavaly is csütörtökön jártak.

– Csütörtökön 16 órakor várjuk azokat, akik tavaly szerdán jártak

– Szerdán 16 órakor várjuk azokat, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Szeretettel hívom, azokat a felnőtteket, akik igehallgatói gyülekezeti alkalmainknak, de még nincsenek megkeresztelve, vagy nem tettek konfirmációi fogadalmat Felnőtt konfirmációs képzésünkre. Az alkalmakat csütörtökönként 18 órakor fogjuk tartani. További információért és jelentkezés ügyében Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni.

 

Énekkar:

– Énekkarunk újra elkezdte a közös éneklést! Szeretettel hívjuk várjuk a testvéreket hétfőn este a Gyülekezeti ház alagsorába a gyülekezeti terembe a 18 órakor kezdődő alkalmakra.

 

Presbiter továbbképzés:

– A Magyar Református Presbiteri Szövetség szeretettel hív minden érdeklődőt, Bp-Északi és Bp-Déli területi szervezettel közös szervezésben következő presbiteri továbbképző alkalmára október 22-én szombaton 9:30 órára, a Pozsonyi úti Református Egyházközség gyülekezeti termébe (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.)

Az áhítaton Berkesi Gábor lelkipásztor fogja Isten igéjét hirdetni

Az előadást Derencsényi István főtiszteletű úr, nyugdíjas tiszántúli lelkészi főjegyző fogja tartani. Az előadás címe: A konfirmáció tartalma, története, a tanítás egységes tartalma.

Záró imádsággal Nagy Károly nyugdíjas lelkipásztor, MRPSZ Bp-Észak elnöke szolgál

 

Clark Ádám Életműdíj:

– Szeretettel köszöntjük Dr. Tóth Ernő főgondnok urat, aki az elmúlt héten átvette a hídászok neves elismerését a Clark Ádám életműdíjat! Örülünk, hogy nemcsak a folyókon átívelő hidakért tett nagyon sokat, hanem mind a mai napig fontosnak tartja az emberek között átvelő hidak építését is. Bízunk benne, hogy Urunk még sokáig megengedi, hogy közösségünkben is szolgálhasson! Életére és szolgálatára Isten áldását kérjük!

 

Szotyori Nagy Gábor orgonahangversenyei:

– Októberben Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk ebben a hónapban 3 koncertet ad a Szent István Bazilikában, ezekből még egy hátravan: 19-én, l9 órai kezdettel.

Részletes program itt található: https://www.facebookcom/gaborgan/

 

Népszámlálás:

– Zsinatunk elnökségének kérése, hogy az október 1-jén kezdődött Népszámláláson figyeljünk arra, hogy a szabadon választható kérdések között válaszoljunk a vallásra vonatkozó kérdésre is és ott jelöljük be a református egyházhoz tartozásunkat.

Ez sok minden mellett azért is fontos, mert így egyházunk is pontosabb képet kaphat saját szolgálatában hol, mennyi református testvérünk él

 

Gyülekezeti túra:

– Tegnap hosszú idő után újra eljutottunk egy gyülekezeti kirándulásra. Ezúttal a Pilisbe Dobogókörre mentünk, ahonnan egy körtúra keretében elmentünk a Zsivány-sziklához. Összesen 39-en voltunk és Isten kegyelméből mindnyájan épségben érkeztünk vissza.

 

Állás:

– Az Ady Endre Református Általános Iskolába keresünk pedagógusokat elsősorban az alsó tagozatra. Szükségünk van technikai munkatársakra is, így keresünk olyanokat, akik szívesen vállalkoznak takarítói feladatok ellátására. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: Titusz: 3, 1-7

Textus: Titusz: 3, 3-7

Énekek:                       16: 1

329: 2 (új: 412)

Ker.: Török Kristóf és Török Hanna Valéria – Zsoltárok: 16: 8-9

Szülők: Török Sándor és Törökné Fekete Viktória

Heidelbergi Káté XLII. Úrnapja

24: 1-2

299: 1-5  (új: 823)

226: 1-2 (új: 204)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

Délután:

 

Textus: 2 Mózes 11: 1-10

Heidelbergi Káté: XLII. Úrnapja

Énekek:           99: 1, 4

236: 1-7 (új: 184)

504: 1-5

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor