Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Konfirmáció:
– Négy év felkészülés után ebben az évben kilenc fiatal tesz konfirmáció fogadalmat: Bicsák Boglárka, Bicsák Jázmin, Hevesi Gábor Bánk, Holyba Márton, Horovitz András Máté, Jónás Nóra, Lóth Gergely Máté, Makó Nóra, és Rádi-Szabó Márk.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Az istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk az udvaron
– Ma 17 órakor Tóka Ágoston orgonajátékával a Reformáció ünnepére készülve orgonazenés áhítatunk lesz
(online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Holnap, október 31-én a Reformáció emléknapján 10 órakor Ünnepi istentisztelet lesz a kispesti protestánsokkal közösen az EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 19 órakor lesz bibliaóra a gyülekezeti teremben
– Jövő vasárnap 10 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti házba (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap délután, 17 órakor lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve:
Esküvő:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Bárkányi Andor római katolikus legény feleségül vette, Dömsödi Orsolya Kornélia református hajadont. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja 2022. november 17. Hordozzuk imádságban az ifjú párt.
Konfirmáció:
– Ezen a héten ifjainknak nem tartunk konfirmáció előkészítőket
– Szeretettel várjuk Felnőtt konfirmáció felkészítésünkre azokat a felnőtteket, akik igehallgatói gyülekezeti alkalmainknak, de még nincsenek megkeresztelve, vagy nem tettek konfirmációi fogadalmat.
Az alkalmakat csütörtökönként 18 órakor fogjuk tartani. További információért és jelentkezés ügyében Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni. Az első alkalom ezen a héten, november 3-án csütörtökön lesz.
Énekkar:
– Énekkarunk újra elkezdte a közös éneklést! Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket hétfőn este a Gyülekezeti ház alagsorába a gyülekezeti terembe a 18 órakor kezdődő alkalmakra.
Ezen a héten nincs énekkari próba
Népszámlálás:
– Zsinatunk elnökségének kérése, hogy az október 1-jén kezdődött Népszámláláson figyeljünk arra, hogy a szabadon választható kérdések között válaszoljunk a vallásra vonatkozó kérdésre is és ott jelöljük be a református egyházhoz tartozásunkat.
Ez sok minden mellett azért is fontos, mert így egyházunk is pontosabb képet kaphat saját szolgálatában hol, mennyi református testvérünk él
Állás:
– Az Ady Endre Református Általános Iskolába keresünk pedagógusokat elsősorban az alsó tagozatra. Szükségünk van technikai munkatársakra is, így keresünk olyanokat, akik szívesen vállalkoznak takarítói feladatok ellátására. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra
Lectio: Zsidókhoz írt levél: 5, 5-6, 8
Textus: Zsidókhoz írt levél: 6, 1-2
Énekek: 264: 1 (új: 249)
Heidelbergi Káté XLIII. Úrnapja
165: 1-2 (új: 225)
Lectio, Imádság
370: 1 (új: 541)
Textus, prédikáció
264: 3, 5 (új: 249)
imádság, csendesperc, úri, imádság
356: 1, 2, 5 (új: 513)
Konfirmáció
134: 3
Úrvacsorára készülve: 42: 1, 7
Úrvacsora alatt: 436 (új: 352), 440 (új: 360), 438: 1-4 (új: 363)
90 : 1, 9
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután – Orgonazenés áhítat:
Textus: 2 Mózes: 23, 1-3
Heidelbergi Káté: XLIV. Úrnapja
Énekek: 150: 1
150: 2-3
799: 1
Orgonaművész: Tóka Ágoston
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor