Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Egyházmegyei Kórustalálkozó:

– A mára tervezett kórustalálkozó elmarad, mert kevés kórus jelentkezett a megadott határidőig. A mi kórusunk nem csak jelentkezett, de fel is készült, így hallgathatjuk ma szolgálatukat.

 

Alakalmaink:

– Ma 17 órakor is lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet és bibliaóra a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor tartunk istentiszteletet a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek gyermekistentiszteletre a gyülekezeti házba (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap délután, 17 órakor lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Karácsonyi ünnepe:

– A Karácsony ünnepét a korábbi évekhez hasonlóan tervezzük. Idén is szeretnénk Szenteste napján, december 24-én, 14 órakor Gyülekezeti Karácsonyt tartani, amin a gyermekek is szolgálnának.

Kérem a családokat, hogy úgy készüljenek, vasárnaponta a gyermekekkel a Szentestére is készülünk

Naptárak

– Ebben az évben is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!

Templomi adventi koncertsorozat:

– December 10-én, szombaton 16 órakor a KMO szervezésben templomunk lesz a helyszíne a háromrészes Templomi adventi koncertsorozatnak. Tizenöt zsoltár címmel Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta fog fellépni. A koncert után a Nagy Balog János kiállítóteremben adventi kézműves foglalkozás lesz.

Részletes program itt olvasható: https://www.kmo.hu/rendezveny/1608/templomi-adventi-koncertsorozat

 

Temetés:

-November 30-án, szerdán délelőtt a Kispesti újtemetőben búcsúztunk Kiss Jánosné, született Kondor Annától, aki 70 éves korában november 8-án hunyt el. A vigasztalás igéit a Dániel: 5, 10-12 válogatott versei alapján hirdettük: „Amikor azonban az anyakirálynő meghallotta, min tanakodnak a király és főemberei, … és ott így szólt a királyné: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az arcod se legyen sápadt! 11Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték, mint akinek világos értelme van, és olyan a bölcsessége, akár az isteneké. Apád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a jövendőmondók elöljárójává tette; igen, a te apád, ó, király! 12Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás és értelem lakik, és képes arra, hogy megmagyarázza az álmokat, feltárja a titkokat és megfejtse a rejtett értelmű dolgokat. Most azért hívatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot!” Isten vigasztalását kérjük elhunyt asszonytestvérünk férjének, fiainak, unokáinak, menyeinek egész családjának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!

 

Konfirmáció:

– Szerdán 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre

– Csütörtökön 17 órakor, azoknak a középiskolásoknak tartunk konfirmáció előkészítőt, akik már tavalyi tanévben szerdán jártak

– Szeretettel várjuk Felnőtt konfirmáció felkészítésünkre azokat a felnőtteket, akik igehallgatói gyülekezeti alkalmainknak, de még nincsenek megkeresztelve, vagy nem tettek konfirmációi fogadalmat.

Elkezdtük a felkészülést, de még lehet csatlakozni a csoporthoz. A beszélgetés csütörtökönként 18 órakor kezdődik az alagsori gyülekezeti terembe, ahová az oldalajtón lehet bemenni.

 

Szeretetdoboz:

A Magyar Református Szeretetszolgálat ebben az évben is meghirdeti Szeretetdoboz címet viselő adventi gyűjtőakcióját. Az Alapítványhoz december 11-ig lehet eljuttatni tartós élelmiszer felajánlásokat, valamint országszerte több áruházi gyűjtést is tartanak az adventi időszakban, hogy karácsonykor legalább tízezer nélkülözésben élő családnak, idősnek és betegnek tudjanak segíteni egy-egy csomaggal.

Ebben az akcióban Egyházközségünk is részt vesz, így hozzánk is lehet hozni az adományokat, amik majd innen kerülnek tovább a Szeretetszolgálathoz, ezért december 11-ig mi is várjuk a felajánlásokat! Utána fogja a Szeretetszolgálat az összegyűjtött adományokat elszállítani.

Mi az a Szeretetdoboz? A Szeretetdoboz környezetbarát anyagokból készült, többször felhasználható adománydoboz, mivel ragasztószalag nélkül is záródik, így környezetünket is óvjuk, miközben segítünk. Miután az adománya célba ért, a dobozt más újra meg tudja tölteni.
A doboz terhelhetősége: maximum 15 kg.

Mit tegyünk a Szeretetdobozba? Legalább fél éves szavatossággal rendelkező tartós élelmiszert: cukrot, étolajat, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet, száraz tésztát, kekszet, ketchupot, mustárt, majonézt.
Örömmel fogadunk továbbá tisztálkodási- és tisztítószereket: mosószert, öblítőt, fogkrémet, gyermek és felnőtt pelenkát, sampont, tusfürdőt.

Külön köszönjük, ha adományozás során gondolnak az étel intoleranciával küzdőkre, és cukor- vagy gluténmentes termékeket is helyeznek a Szeretetdobozba, mint például édesítőszert, cukormentes kekszet, gluténmentes tésztát.

Kálvin János azt mondta, hogy az igaz egyház arról ismerhető fel, hogy: „az igét tisztán hirdetik, a sákramentumokat, helyesen szolgáltatják ki, az egyházfegyelmet és a diakóniát gyakorolják”. A diakónia, az a szeretetszolgálat, amelyben abból, amink nekünk van adunk annak, akinek nincs.

 

Énekkar:

– Ezen a héten nem lesz énekkari próba!

Szeretettel hívjuk várjuk a testvéreket hétfőn este a Gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe a 18 órakor kezdődő alkalmakra.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megismerhessék az új intézményt, ahová kerülni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

A következő alkalom december 13-án, kedden 17 órakor lesz. Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük és így is megmutassuk, amit vallunk: nem pedagógust kell választani, hanem intézményt!

 

Ady Endre Református Általános Iskola fejlesztéséhez segítség kérése:

– Amint azt már többször hirdettük az iskolánkban pályázati forrásokból jelentős fejlesztések vannak folyamatban.

Holnap, december 5-én reggel, kb. 30-45 percnyi segítségre lenne szükségünk, pakoláshoz.

Ezen a héten december 9-én, pénteken újra kérjük a férfitestvérek segítségét bútorpakoláshoz. Az elmúlt héten elrendeztük a régi bútorokat a raktározásra használt helyiségben. Ezen a héten újból egy nagyobb szállítmány fog érkezni bútorokból. Aki tud jönni, kérem, hogy 9-915 között jöjjön az iskolába, ahová a Nagysándor József utcai kiskapun lehet majd bejönni.

 

Állás:

– Az Ady Endre Református Általános Iskolába keresünk iskolatitkárt.

Szívesen veszünk fel alkalmas jelentkezők esetén pedagógusokat is elsősorban az alsó tagozatra.

Szükségünk van technikai munkatársakra is, így keresünk olyanokat, akik szívesen vállalkoznak takarítói feladatok ellátására. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra

Lectio: Lukács: 5, 17-26

Textus: Lukács: 5, 17

Énekek:

304: 1-2 (új: 377)

Heidelbergi Káté XLIX. Úrnapja

24: 1-5

304: 3-6 (új: 377)

Énekkar

304: 1-2 (új: 377)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

Délután

Textus: Dániel: 9, 1-27

 

Heidelbergi Káté: XLIX. Úrnapja

Énekek:                       78: 1

483: 1, 8-9 (új 332)

511: 1-5 (új: 705)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor