Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Ma 17 órakor istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, és ekkor a gyermekek számára is lesz gyermekistentisztelet, amire az igehirdetés előtti ének alatt lehet majd kimenni a gyülekezeti ház alagsorába. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Két hét múlva, február 26-án Böjt első vasárnapja lesz, ekkor meg fogjuk teríteni az Úrasztalát is, és kiszolgáljuk az úrvacsora sákramentumát. Előtte való héten szerdától péntekig, bűnbánati istentiszteletek lesznek
Énekkar:
– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.
Konfirmáció:
– Ezen a héten szerdán és csütörtökön a 15. Országos Református Köznevelési Konferencián veszek részt, így a konfirmandus órák elmaradnak.
Elhunyt:
– Hosszú, türelemmel és derűvel hordozott betegség és szenvedés után, ma reggel 72 éves korában hazaszólíttatott Teremtő, Megváltó Urához nagytiszteletű Szotyori Nagy Gábor lelkipásztor úr. Nagytiszteletű úr többször szolgált nálunk betegsége előtt, fia pedig orgonaművészünk, így kérjük, hogy a mi Urunk erősítse a családot ebben a nehéz időben a boldog feltámadás reménységében! A temetés időpontjáról is értesíteni fogjuk a gyülekezetet.
Iskolai előkészítő:
-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megismerhessék az új intézményt, ahová kerülni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.
Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.
A következő alkalom ezen a héten, február 14-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük és így is megmutassuk, amit vallunk: nem pedagógust kell választani, hanem intézményt!
Álláslehetőség intézményeinkben:
– Az Ady Endre Református Általános iskolába keresünk, azonnali felvétellel technikai dolgozókat. Szükségünk lenne olyan személyekre, aki a takarítás és a karbantartás szolgálatában tudnak segíteni.
A következő tanév tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőknél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Iratterjesztés:
– Az iratterjesztésben még kaphatók idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin kalendáriumok és Falinaptárak, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható többféle színben és méretben.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra
Lectio: Lukács: 17, 1-10
Textus: Lukács: 17, 3b-4
Énekek: 51: 1
Heidelbergi Káté VII. Úrnapja
357: 1-7
465: 1-4
231: 1
231: 2-4
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Textus: Ézsaiás: 56: 1-12
Heidelbergi Káté: VII. Úrnapja
Énekek: 74: 1
232: 1-6
503: 1-8
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, 21tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.24Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: 25az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.”
(Júdás: 1, 20-21. 24-25)