Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezután is, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Köszöntés:
– Szeretettel köszöntjük közöttünk nagytiszteletű Homoki Gábor lelkipásztor urat, aki a kárpátaljai Feketepatakon szolgál és az egy éve Kispesten élő családját jött meglátogatni. Isten áldását kérjük szolgálatára és a kárpátaljai testvéreink életére!
Alakalmaink:
– Ma 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán és 18 órakor istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, és ekkor a gyermekek számára is lesz gyermekistentisztelet, amire az igehirdetés előtti ének alatt lehet majd kimenni a gyülekezeti ház alagsorába. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Temetés:
– Április 21-én pénteken, délután a kispesti temetőben temettük: Éberlingné Starosciák Lídia, szül: Starosciák Lídia asszonytestvérünket, aki 2023. április 7-én hunyt el. A vigasztalás igéit 1Krónika: 16, 34-35 alapján hirdettük: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 35Mondjátok: Segíts meg minket, szabadító Istenünk, ments meg és gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsőítve magasztalhassunk téged!” Isten vigasztalását kérjük a testvérének, lányának, unokáinak és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
Esküvő:
– Benke Bálint és Csörnyei Erzsébet református, mentőápoló, legény fia eljegyezte Harkai Ferenc Csaba és Hüse Judit református, tanár, hajadon leányát Judit Zsuzsannát. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja 2023. április 28. 16 óra. Az esküvő után szeretetvendégséget fogunk tartani, amire szeretettel várjuk a gyülekezetet is. Hordozzuk imádságban az esküvőre készülő ifjú párt!
Énekkar:
– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.
Konfirmáció:
– Szerdán 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre
– Csütörtökön nem lesznek konfirmandus órák
Vizitáció:
– Kedden este Kanonika vizitáció volt egyházközségünkben. Kovács Gergely egyházmegyei főjegyző és Szathmáry Gergely egyházmegyei tanácsos érkezett a Budapest-Déli Református Egyházmegye képviseletében. A vizitációs bizottság megtekintette az iskolánk épületét, áttekintette az ott folyó munkát, ellenőrizte a egyházközség adminisztrációját. A bizottság rendben találta a hivatalunkat és Isten áldását kéri az Egyházközség további szolgálatára.
Iskolai előkészítő:
-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megismerhessék az új intézményt, ahová kerülni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.
Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.
A következő alkalom május 9-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük és így is megmutassuk, amit vallunk: nem pedagógust kell választani, hanem intézményt!
Jelentkezés, beiratkozás az Ady Endre Református Általános Iskolába:
– További információk és jelentkezési lapok, az iskola honlapján ( https://ady.kkre.hu ) és facebook ( https://www.facebook.com/AdyEndreReformatusAltalanosIskola ) oldalán található. Minden családdal beszélget egyházközségünk lelkipásztora is a felvételi eljárás végén, ezért esetleges kérdésekkel Harkai Ferenc lelkipásztort is lehet keresni.
Álláslehetőség intézményeinkben:
– Az Ady Endre Református Általános iskolába keresünk, azonnali felvétellel technikai dolgozókat. Szükségünk lenne olyan személyekre, aki a takarítás és a karbantartás szolgálatában tudnak segíteni.
A következő tanév tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőknél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket kivételesen, csütörtökön 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Délelőtt:
Lectio: 1 Krónika: 17, 7-27
Textus: 1 Krónika: 17, 16
Énekek:
167: 1
Heidelbergi Káté XVII. Úrnapja
167: 2-3
8: 1-5
200: 1
200: 2-6
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Textus: Márk: 2, 1-12
Heidelbergi Káté: XVII. Úrnapja
Énekek:
90: 1
348: 1-5
42: 1-2, 7
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,
hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,
és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18Inkább növekedjetek a kegyelemben
és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.
Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
(2 Péter: 3, 17-18)