Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Pénteken délután ismét el tudtunk menni Técsőre és elvittük az utóbbi hetekben összegyűlt adományokat. Az ottani testvéreink, köszönik a gyülekezet adakozó szeretetét!
Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezután is, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Ma 18 órakor is lesz Istentisztelet itt a templomban, ez egyben az Ady Endre Református Általános Iskola tanévzáró istentisztelete is lesz (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 19 órakor lesz bibliaóra a gyülekezeti teremben
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. Ezen az istentiszteleten a keresztség sákramentumát is ki fogjuk szolgálni, mert Baji Dávid és felesége Nyikus Melinda első gyermekét Emilit készülünk megkeresztelni. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családokat!
Ezen az istentiszteleten lezárjuk a 2022/23-as tanévet is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Temetés:
– Az elmúlt héten, június 9-én, pénteken délben temettük a Kispesti újtemetőben Kicska Miklós atyánkfiát, aki 59 éves korában, március 24-én váratlanul hunyt el. Isten vigasztalását János evangéliuma 14, 1-6. 15-21 alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt elhunyt testvérünk feleségének, lányának, fiának édesanyjának, családjának és szeretteinek!
Beiktatás:
– Ma 17 órakor lesz nagytiszteletű Bedekovics Péter lelkipásztor úr beiktatása a Budapest-Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközségben
Városünnep:
– Ebben az esztendőben június 18-án lesz a városünnep. Délután mi is ki fogjuk nyitni a templomudvart, hogy aki szeretné megnézni a templomunkat, megtehesse és a gyermekeknek készülünk kézműves foglalkozással az udvaron. Szeretettel várjuk a gyülekezet segítségét ezekben a szolgálatokban.
Énekkar:
– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.
Konfirmáció:
– Szerdán 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre
Gyenesdiási csendeshét:
– Amint azt a Húsvéti körlevélben is jeleztük, ebben az évben is megtartjuk a gyermekeknek az „ottalvós” csendes hetet, 2023. június 26-július 2. között. A jelentkezés a korábbi évekhez hasonlóan elektronikus formában történik az alábbi linken:
A csendeshétre azokat a gyermekeket várjuk, akik még nem konfirmáltak, konfirmált ifjainkra pedig, majd segítőként számítunk.
Jelentkezés, beiratkozás az Ady Endre Református Általános Iskolába:
– A hivatalos beiratkozás lezárult az általános iskolákba április 21-én.
Ebben az évben a jelentkezők létszáma úgy alakult, hogy szeptemberben 2 első osztályt fogunk indítani, így ha valaki szeretné átíratni a gyermekét egy másik iskolából az Adyba, arra még van lehetőség. További információk és jelentkezési lapok, az iskola honlapján ( https://ady.kkre.hu ) és Facebook ( https://www.facebook.com/AdyEndreReformatusAltalanosIskola ) oldalán található.
Lehet érdeklődni a lelkipásztornál is.
Álláslehetőség intézményeinkben:
– Az Ady Endre Református Általános iskolába keresünk, azonnali felvétellel technikai dolgozókat. Szükségünk lenne olyan személyekre, aki a takarítás és a karbantartás szolgálatában tudnak segíteni.
A következő tanév tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőknél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket kivételesen, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Lectio: Márk: 14, 32-42
Textus: Márk: 14, 43-52
Énekek:
22: 1
329: 2
Keresztelő: Kocsis Luca és Mucsányi Zoé Dominika – Zsoltárok: 22: 24a
Szülők: Kocsis Péter János és Dr. Kocsis –Kovács Orsolya
Mucsányi Péter és Mucsányiné Kovács Renáta
134: 3
Heidelbergi Káté XXIV. Úrnapja
276: 1-2
276: 3-5
423: 1
423: 2-6
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután: Ady Endre Református Általános Iskola évzáró istentisztelete
Textus: 2 Krónika: 21, 12-14
Heidelbergi Káté: XXIV. Úrnapja
Énekek:
6: 1, 9
25: 1-2
356: 1
90: 1, 9
799: 1
Himnusz
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)