Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezután is, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

Reménységünk szerint pénteken (október 13-án) el fogunk tudni menni Técsőre és elvisszük az eddig összegyűlt pénzadományunkat. Aki szeretne élelmiszeradományt is küldeni, kérjük, hogy szerda estig hozza el. Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Presbiterválasztás:

– A Magyarországi Református Egyházban 2023-ban általános presbiteri tisztújítás van. Ez azt jelenti, hogy  jelenlegi Presbitérium mandátuma 2023. december 31-én megszűnik, ezért újra presbitereket és főgondnokot kell választani.

Presbitérium július 16-án tartott gyűlésén, 2023. október 15-re, a délelőtti istentisztelet utánra tűzte ki a presbiterválasztó közgyűlés időpontját.

Fontos! A választói közgyűlésünk, akkor lesz érvényes, ha legalább 85 olyan egyháztagunk jelen lesz, aki a Választói névjegyzékbe is fel van véve!

A Presbitérium a Budapest-Déli Református Egyházmegye által meghatározott létszáma 20 fő

A presbiteri tisztségre való jelölést 27 egyháztagunk fogadta el, akik közül 20-an lehetnek presbiterek. A Presbitériumba az a jelölt kerülhet be, akik a Közgyűlésen résztvevők szavazatai közül 50%+1 szavazatot kap. A 20 legtöbb érvényes szavazatot kapó presbiter lesz, a többiek megfelelő szavazat esetén pótpresbiterek lehetnek.

Főgondnoki tisztre külön kell majd szavazni. Két jelölt közül lehet választani. A főgondnoki választás akkor lesz eredményes, ha a jelölt meg lesz választva presbiternek is, és a főgondnoki szavazáson is megkapja a jelenlevők szavazatainak 50%+1 szavazatot!

A jelöltekről készítettünk egy ismertető füzetet, amit a templomban alkalmak előtt, vagy után a választási bizottság tagjaitól lehet átvenni!

 

Alakalmaink:

– Ma 18 órakor lesz kátémagyarázatos istentisztelet, itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán 18 órakor istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Csütörtökön 19 órakor bibliaóra lesz az alagsori gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. A gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/) Az istentisztelet után Egyházközségi közgyűlés lesz, amelyen a 2024. január elsejével szolgálatba álló presbitereket és főgondnokot fogjuk megválasztani.

Az istentisztelet után szeretetvendégéséget fogunk tartani, ezért kérjük a testvéreket, hozzanak süteményt és üdítőt az asztalokra!

– Jövő vasárnap délután 18 órakor is lesz kátémagyarázatos istentisztelet, itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Ifjúsági óra:

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti terembe, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 órakor fog kezdődni a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre

– Csütörtökön 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már tavaly is jártak előkészítőre

– Csütörtökön 18 órakor fog kezdődni a felnőttek konfirmáció előkészítője. Erre az alkalomra azokat várjuk, akik már járnak a közösségünkben, de még nem konfirmáltak, vagy nincsenek megkeresztelve sem.

Konfirmációval kapcsolatos kérdésekkel Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni. Felnőtt konfirmációi előkészítőre még nem jelentkezett senki sem.

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.

Presbiteri gyűlés:

– Október 3-án, kedden Presbiteri gyűlést tartunk, aminek egyetlen tárgysorozata a presbiterválasztás előkészítése volt. A Választási bizottság ismertette a jelöltek névsorát. A Presbitérium 30 jelöltet, hagyott jóvá, akiknek nyilatkoznia kell a jelölés elfogadásáról.

 

Hittanoktatói állás:

– Egyházközségünk hittanoktatókat vagy vallástanárokat keres, akik az állami iskolákban és az önkormányzati óvodákban látnák el a hit- és erkölcstanórákat és foglalkozásokat. Aki szívesen látná el ezt a szolgálatot, a lelkipásztornál jelentkezzen.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom ezen a héten október 10-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Óvoda születésnapja:                                                                                                               

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség által, 2014. május 29-én alapított Szőlőskert Református Óvoda 2014. október 6-án kapott működési engedélyt. Az elmúlt hét péntek délutánján jelenlegi és volt óvodásainkkal és családjaikkal emlékeztünk meg az óvoda működésének 9. évfordulójáról. Hálás szívvel emlékeztünk arra a szolgálatra, amit Józsa József főgondnok úr tett, hogy az épületünk megfeleljen az előírásoknak és Dr. Fejes Erzsébetre, aki az óvoda szakmai feltételeit készítette elő.

 

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket kivételesen, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: Apostolok cselekedetei: 14, 21-28

Textus: Apostolok cselekedetei: 14, 27

Énekek:                       26: 1

329: 2

Keresztelő: Nagy Abigél – Zsoltárok: 26: 12

Szülők: Nagy Szilárd és Farkas Krisztina

134: 3

Heidelbergi Káté XLI. úrnapja

277: 1-2

277: 3-5

274: 1

274: 2-4

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

Délután:

 

Textus: 4 Mózes: 16, 1-35

 

Heidelbergi Káté: XLI. Úrnapja

Énekek:                       26: 1

36: 1-3

503: 1-8

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)