Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Presbiterválasztás:

– A Magyarországi Református Egyházban 2023-ban általános presbiteri tisztújítás van. Ez azt jelenti, hogy  jelenlegi Presbitérium mandátuma a mi egyházközségünkben is megszűnik 2023. december 31-én, ezért újra presbitereket és főgondnokot kell választani ebben az évben.

Presbitérium július 16-án tartott gyűlésén, 2023. október 15-re, a délelőtti istentisztelet utánra tűzte ki a presbiterválasztó közgyűlés időpontját, amikor a 2024. január elsejétől szolgálatba álló presbitereket sikerült megválasztani. Miután az október 15-iki Közgyűlésen a főgondnok választás eredménytelen lett  Magyarországi Református Egyház Alkotmánytörvénye miatt a Választói közgyűlést meg kell ismételni. Az október 29-én tartott Választói közgyűlésen kevesen voltunk, ezért érvénytelen lett.

November 12-én a délelőtti istentisztelet után újra Választói közgyűlést fogunk tartani!

Ez a közgyűlés már sokkal rövidebb lesz, mint az október 15-iki, mert már csak Csáti Géza és Mangel-Vályi Imre presbiterek közül kell főgondnokot választani.

Újra szükséges lesz, hogy legalább 85-en jelen legyenek olyanok , akik a Választói névjegyzékben szerepelnek.

Kérjük a testvéreket, hogy vegyék komolyan a választást. Imádkozzunk azért, hogy sikerüljön felismerni Isten akaratát, és egyetértésre jutni abban, hogy ki legyen Egyházközségünk főgondnoka, a Presbitérium presbiteri elnöke!

 

Alakalmaink:

– Ma 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Kedden 18 órakor presbiteri bibliaórát fogunk tartani az alagsori gyülekezeti teremben

Szerdán 18 órakor istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. A gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre. Jövő vasárnap újra a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai lesznek vendégeink az istentiszteleten és szolgálni is fognak közöttünk. Az istentisztelet után ezért szeretetvendégséget is fogunk tartani, hogy vendégül lássuk a diákokat is, miközben várjuk majd a Választói közgyűlés eredményét. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap délután 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Ifjúsági óra:

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti terembe, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 órakor fog kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Csütörtökön 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már tavaly is jártak előkészítőre.

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom jövő héten, november 14-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor kezdődő, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: Apostolok cselekedetei: 23, 1-11

Textus: Apostolok cselekedetei: 23, 1

Énekek:                        1: 1

Heidelbergi Káté XLV. Úrnapja

1: 3-4

274: 1-4

338: 1

338: 3-4

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

Délután:

 

Textus: Prédikátor: 1, 1-18

 

Heidelbergi Káté: XLV. Úrnapja

Énekek:                         8: 1

480: 1-5

505: 1-6

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,

hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,

és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18Inkább növekedjetek a kegyelemben

és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.

Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

(2 Péter: 3, 17-18)