Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

                                                                                                                           

Alakalmaink:

– Ma délutánnem lesz istentisztelet lesz itt a templomban

– Kedden 18 órakor presbiteri bibliaóra lesz az alagsorban

Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap, advent második vasárnapján 10 órakor lesz istentisztelet és reménység szerint a keresztség sákramentuma is ki lesz szolgáltatva: Dr. Fekete Zsolt Tibor és felesége Dr. Kürtösi Katalin gyermekét Sebestyén Zsoltot, Gyuris Zoltán és Dajka Csilla fiát Zétényt és Török Bálint és Gerőcs Alexandra lányát Lara Hannát készülünk megkeresztelni. A gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Ezen az istentisztelten vendég igehirdetőnk lesz: Vincze István lelkipásztor úr érkezik közénk Kiskunmajsáról.

– Jövő vasárnap délután 17 órakor lesz istentisztelet amely egyben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája családi istentisztelete is. Az istentisztelet után lesz szeretetvendégség is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Ifjúsági óra:

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti terembe, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 órakor fog kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Csütörtökön 16 órakor kezdődik a konfirmandus órája azoknak, akik már tavaly is jártak előkészítőre.

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti  ház alagsorában a gyülekezeti terembe.

Presbiteri gyűlés:

– Az elmúlt héten, szerdán, a bűnbánati istentisztelet után Presbiteri gyűlést tartottunk az alagsori gyülekezeti teremben, az alábbi tárgysorozatokkal:

  1. Presbiter és főgondnok választás lezárása.

Miután a fellebbezési határidők lejártak és választási eljárás ügyében fellebbezés nem történt a 2023. évi Presbiter és főgondnok választás eredménye jogerőre emelkedett. 2024. január elsejétől a Presbitérium tagjai: Ablonczy Kristóf, Benke Bálint, Benke Bálint, ifj., Berecz Tibor, Böröczki Norbert, Czibere György, Csáti Géza, Józsa Gábor, Józsa József, Kissné Jakab Olga, Komora Márk László, Mangel-Vályi Imre, Molnár Péter Gábor, Németh Mihályné, Nyakas István, Sajtos Miklós, Szente Péterné, Dr., Tóth Ernő, Dr., Tenke Máté ésZeller István. Az Egyházközség főgondnoka 2024. január 1-től: Csáti Géza.

Az új Presbitérium 2023. december 17-én, a délelőtti istentiszteleten fog a gyülekezet elé kiállni és fogadalmat tenni.

  1. A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájának igazgató választására a Dunamelléki Református Egyházkerület elnökségének válasza

Az Egyházkerület elnöksége megerősítette Józsa Gábort igazgatói tisztében, így ez a választási folyamat is lezárult.

  1. Új énekeskönyv használata

A Presbitérium úgy döntött, hogy az 2023. Advent első vasárnapjától bevezeti az új Énekeskönyveket istentiszteleti használatra. Az énekkirakó táblára az új számok szerint lesznek kirakva az énekek. Miután közösségünk több olyan éneket is énekel, ami nincs benne, az új Énekeskönyvben, ezért a régi könyvek itt maradnak a templomban. Nem akarunk a templomba új Énekeskönyveket venni, a gyülekezet tagjai az iratterjesztésben tudnak venni, többféle méretben is az új Énekeskönyvből.

  1. A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája új épületének építése

Egyházközségünk küldöttsége megállapodott az Egyházkerületi Beruházási Főigazgatóságával az új óvodaépület építésének ütemezéséről és abban bízunk, hogy alapos előkészítés után a következő tavasz végén le tudjuk tenni az alapkövet.

Mátraháza:

– Ezen a télen is van lehetőségünk elmenni a Dunamelléki Református Egyházkerület Mátraházi üdülőjébe gyülekezeti hétvégére. 2024. január 18-21-ig. Miután az üdülő foglalásának rendje jelentősen megváltozott, ezért kérem, hogy aki szeretne jönni, december 10-ig jelezze szándékát, hogy továbbíthassuk a jelentkezésünket az üdülő felé. Ha nem töltjük fel mi magunk a szálláshelyet, akkor mások számára is megnyitják, és később már mi sem tudunk így helyet biztosítani a később jelentkezőknek.

 

Egyházmegyei kórustalálkozó:

– A Budapest-Déli Református Egyházmegye Egyházközségeinek énekkarai ma, december 3-án tartják a Pesterzsébet-Központi Református Egyházközség templomában a találkozójukat. A Kórustalálkozó 17 órakor fog kezdődni, és reménység szerint a mi énekkarunk is részt vesz rajta.

 

Lelkipásztor beiktatás Nagykovácsiban:

– Ma december 3-án 15 órakor lesz Nagykovácsiban Horvát Ádám lelkipásztor úr beiktatása. A Nagykovácsi Református Egyházközség szeretettel hív minket is erre az ünnepi alkalomra.

 

Adventi adománygyűjtés:

– Ebben az évben 3 akcióval készült az Adventi adománygyűjtés keretében a Magyar Református Szeretetszolgálat a karácsonyi ünnepére. A három adományozási lehetőségből még az alábbi kettőben lehet részt venni.

  1. A Nyilas Misi Pakk akcióban, mi magunk készíthetjük el az ajándékdobozt, amit december 15-ig kell a szeretetszolgálathoz eljuttatni. Erről az adományozási lehetőségről itt lehet részletesen olvasni: https://jobbadni.hu/hirek/adventi-adomanygyujtesek-szeretetdoboz-nyilas-misi-pakk-es-kivansaglista/
  2. A másik támogatási lehetőség a Szeretetdoboz. Ebben az akcióban a Szeretetszolgálat tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket vár, amiket egy erre elkészített dobozban lehet elhelyezni. Ilyen úgynevezett szeretetdobozokat, mi is ki fogunk helyezni a templomban és ezeket a dobozokat, majd innen fogja elszállítani a Szeretetszolgálat. Részeletek itt olvashatóak: https://jobbadni.hu/hirek/adventi-adomanygyujtesek-szeretetdoboz-nyilas-misi-pakk-es-kivansaglista/

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom december 12-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor kezdődő, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

Lectio: Galata: 3, 19-29

 

Textus: Galata: 4, 22-25

Énekek:                        24: 1

Heidelbergi Káté XLXIX. Úrnapja

390: 1-4 (régi: 312)

25: 1-2

23: 1-3

Úrvacsora alatt: 360 (régi: 440), 42: 1-2

292: 1-2 (régi: 447)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

 

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,

hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,

és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18Inkább növekedjetek a kegyelemben

és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.

Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

(2 Péter: 3, 17-18)