Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Pénteken és szombaton egyházközségünk képviseletében meglátogattuk a Técsöi Református Egyházközséget és elvittük közösségünk adományait.
László Károly lelkipásztor úr nyomatékosan a szívemre helyezte, hogy adjam át köszönetüket, amiért az elmúlt két évben folyamatosan megtapasztalhatják közösségünk lelki és anyagi támogatását. A háború okozta nehézségek lelkileg egyre megterhelőbbek és ezért is olyan fontos, hogy egy-egy ilyen látogatás alkalmával átélhetik a személyes találkozás örömét is.
Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma délután 18 órakor is tartunk kátémagyarázatos istentiszteletet, itt a templomban, ezen az alkalmon a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájának közösségét is várjuk. Az istentisztelet után lesz szeretetvendégség is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán nem tartunk istentiszteletet
– Csütörtökön 19 órakor lesz bibliaóra a gyülekezeti teremben
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, és ekkor fogjuk az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat is köszönteni, ezért nem fogunk külön gyermekistentiszteletet tartani.
Jövő vasárnap reménység szerint a keresztség sákramentumát is ki fogjuk szolgálni Harman Béla András és felesége Sümegi Réka Tünde első gyermekét, Abigél Izabellát készülünk megkeresztelni. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor lesz kátémagyarázatos istentisztelet (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Temetés:
– Az elmúlt héten, április 25-én, csütörtökön délután, itt a templomban búcsúztunk Fóris Kálmán főgondnok úrtól, Kispest városának diszpolgárától, aki több mint 50 évig volt egyházközségünk hűséges szolgáló tagja, és március 30-án életének 100. évében hunyt el. A keresztyén hit reménységének igéit az 1 János: 2, 1-6 alapján hirdettük: „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, 2mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is. 3Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. 4Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, 5aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. 6Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt a gyászoló gyermekeinek és szeretteinek.
Ifjúsági óra:
– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni.
Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.
Konfirmáció:
–A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.
– Szerdán 16 óra lesz a konfirmandus óra, azoknak, akik legalább nyolcadikosok
– Csütörtökön 16 órakor lesz konfirmandus órája azoknak, akik már a második tanévben járnak előkészítőre
– Csütörtökön 18 órakor felnőtteknek van konfirmandus órája
Énekkar:
– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.
Iratterjesztés:
– Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.
Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Iskolai beiratkozás, előkészítő, papírgyűjtés:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája nem körzetes iskola, így a felvételi eljárás is más, mint az állami iskolákban! A fentiek miatt, még van lehetőség jelentkezni az iskola jövő évi első osztályaiba, azoknak, akik ezt eddig nem tették meg.
A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.
Szeretettel, hívjuk a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programjaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.
A következő előkészítő alkalom május 14-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.
Akinek további információkra van szüksége, érdeklődjön Józsa Gábornál az iskola igazgatójánál, vagy keresheti az egyházközség vezető lelkipásztorát is,
Budapest-Kispest Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája és Szőlőskert Óvodája:
– Mindkét intézményünk esetében fontos tudni, hogy mind az óvodában, mind az iskolában szakképzett pedagógusok és nevelők foglalkoznak a gyermekekkel.
Az óvoda minden csoportjában megfelelő létszámú óvónő és dajka van a gyermekekkel.
Az iskolánkban pedig nemcsak a tárgyi feltételek nagyon magas színvonalúak, de délután is pedagógus végzettségű kollégák vannak a diákokkal és a felső tagozaton is megoldott a szakos ellátás a természettudományos tárgyakból is!
Álláslehetőség intézményeinkben:
– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Köszönjük a testvéreknek, akik az elmúlt héten, pénteken délután voltak a templomban takarítani!
Ezen a héten, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.
Lectio: Lukács: 15, 11-32
Textus: 1 János: 2, 15-17
Énekek:
24: 1
Heidelbergi káté XVII. Úrnapja
831: 1-4 (régi: 471)
823: 1-5 (régi: 299)
90: 1, 9
196: 1-2, 7-8 (régi: 278)
799 : 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délutáni istentisztelet – Szőlőskert Református Óvoda családi istentisztelete:
Textus: Józsué: 21, 43-45
Heidelbergi káté: XVII. Úrnapja
Énekek:
7: 1
513: 1-5 (régi: 356)
23: 1-3
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,
hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,
és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18Inkább növekedjetek a kegyelemben
és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.
Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
(2 Péter: 3, 17-18)