Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma 18 órakor zenés istentisztelet lesz, mert az igehirdetés után Nyakas István fuvolaművész presbiterünk fog tanítványaival fuvolakoncertet adni. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Holnap Pünkösd másod napján is lesz istentisztelet 10 órakor itt a templomban, ekkor is lesz úrvacsorai közösség (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek majd kimehetnek a gyülekezeti házba, gyermekistentiszteletre. Reménység szerint Erdei László és felesége Erdei Eszter Éva két kislányát Abigélt és Róza Lujzát fogjuk megkeresztelni. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap a délutáni istentisztelet kivételesen 16 órakor fog kezdődni. Ez az alkalom a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájának évzáró istentisztelete is lesz. Az igehirdetés után az óvódánkba járó gyermekek fognak énekelni. Az istentisztelet után lesz szeretetvendégség is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Beiktatás
– A Pesti Evangélikus Egyházmegye esperesének választották meg Deák László kispesti evangélikus lelkipásztort. Az újonnan választott esperes Deák László és a az egyházmegyei felügyelő Krizsán Zoltán beiktatása jövő vasárnap, május 26-án 17 órakor lesz a szomszéd evangélikus templomban. A beiktatás szolgálatát Kondor Péter püspök úr fogja végezni. Erre az alkalomra szeretettel hívnak minket is.
Temetés:
– Az elmúlt héten pénteken, május 17-én délután temettük a Kispesti újköztemetőben Nagy János egyháztagunkat, aki május 6-én életének 85. évében hunyt el. Az örök élet reménységéről az 1 János: 5, 1-5 alapján tettünk bizonyságot. Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt elhunyt testvérünk feleségének, gyermekeinek, testvérének és szeretteinek.
Ifjúsági óra:
– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni.
Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.
Konfirmáció:
–Ezen a héten nem tartunk konfirmandus órákat!
Szeretethíd:
– Május 24-én és 25-én kerül megrendezésre a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd című programja, amikor a református közösségek környezetükben végeznek jótékonysági tevékenységeket: takarítást, karbantartás stb.
A mi tervünk, hogy május 25-én, szombaton az iskolánkban tartanánk egy kis szépítő szolgálatot udvarrendezéssel, takarítással. Szombaton 9 órakor a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája Nagysándor József utcai oldalkapujánál lesz a találkozó.
Ezen az alkalmon együtt szoktunk ebédelni, ezért és a munka tervezéséért is kérem, aki részt kíván venni, ebben a szolgálatban jelentkezzen az istentiszteletek után a presbitereknél.
Iratterjesztés:
– Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.
Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Iskolai beiratkozás, előkészítő:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája nem körzetes iskola, így a felvételi eljárás is más, mint az állami iskolákban! A fentiek miatt, még van lehetőség jelentkezni az iskola jövő évi első osztályaiba, azoknak, akik ezt eddig nem tették meg.
Akinek további információkra van szüksége, érdeklődjön Józsa Gábornál az iskola igazgatójánál, vagy keresheti az egyházközség vezető lelkipásztorát is,
Budapest-Kispest Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája és Szőlőskert Óvodája:
– Mindkét intézményünk esetében fontos tudni, hogy mind az óvodában, mind az iskolában szakképzett pedagógusok és nevelők foglalkoznak a gyermekekkel.
Az óvoda minden csoportjában megfelelő létszámú óvónő és dajka van a gyermekekkel.
Az iskolánkban pedig nemcsak a tárgyi feltételek nagyon magas színvonalúak, de délután is pedagógus végzettségű kollégák vannak a diákokkal és a felső tagozaton is megoldott a szakos ellátás a természettudományos tárgyakból is!
Álláslehetőség intézményeinkben:
– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Köszönjük a testvéreknek, akik az elmúlt héten, pénteken este az istentisztelet után itt maradtak a templomban takarítani!
Ezen a héten, is pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.
Lectio: Apostolok cselekedetei: 2, 1-47
Textus: Jelenések: 4, 1
Énekek: 65: 1, 3
Heidelbergi káté XX. Úrnapja
541: 1-3 (régi: 370)
208: 1 (régi: 167)
208: 2-3 (régi: 167)
351: 1-2 (régi: 435)
Úrvacsora alatt: 358 (429), 360 (440), 361 (462)
548: 1-4 (régi: 234)
799 : 1
Igehirdető: Vincze Árpád lelkipásztor, Kecskemét
Délutáni zenés istentisztelet:
Fuvola: Nyakas István, Karajánnisz Georgisz és Kasoly Csenge (W.A. Mozart: Rondó; J. S. Bach: Andante (a II. Brandenburgi versenyből); B. Marcello: Allegro (a II. G-dúr Szonátából); A. M. Beach: Waltz; G. Fauré: Pavane; S. Joplin: Ragtime)
Lectio: Apostolok cselekedetei: 2, 1-17; 1 Királyok: 18, 16-40
Textus: Apostolok cselekedetei: 2, 15-16
Heidelbergi káté: XX. Úrnapja
Énekek:
138: 1
Káté
549: 1-3 (régi: 377)
Lectio, imádság
Fuvola
Prédikáció
Fuvola
134: 3
Imádság, csendesperc, Mi Atyánk
547: 1-4
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Budapest-Kispest-Központ, 2024. május 20.
Lectio: Apostolok cselekedetei: 2, 37-47
Textus: 1 Péter: 1, 13-16
Énekek: 89: 1
541: 1-3 (régi: 370)
543: 1 (régi: 373)
552: 1, 7 (régi: 375)
352: 1-3 (régi: 436)
Úrvacsora alatt: 352: 4-7, 360 (régi: 440)
549: 1-3 (régi: 377)
799 : 1
Igehirdető: Dr. Egeresiné Szűrszabó Anikó
„teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.”
(Efezus: 5,18b-20)