Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmaink:

– Ma 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, de legközelebb a nyár végén fogunk este istentiszteletet tartani (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán nem lesz istentisztelet

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Gyenesdiási gyermek és ifjúsági hét:

– Ebben az esztendőben július 1-7-ig lesz Gyenesdiáson a korábbi évekhez hasonlóan a csendeshetünk gyermekeinknek.

Holnap délelőtt innen a templom elől indulunk és jövő vasárnap ide érkezünk vissza, Kérjük a gyülekezet imádságát a gyermekeink között folyó szolgálat áldásáért.

 

Presbiteri gyűlés:                                                               

– Június 25-én, kedden 19 órától Presbiteri gyűlést tartottunk az alagsori Gyülekezeti teremben, az alábbi tárgysorozattal:

  1. Megválasztottuk a Fenntartói igazgatótanács megüresedett helyeire az új tagokat
  2. Meghosszabbítottuk Rajkiné Sörös Andrea a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgatói megbízását
  3. Meghosszabbítottuk Józsa Gábor a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája igazgatói megbízását
  4. A Presbitérium kérvényezte Szabó Ábel Barnabás kirendelését segédlelkészi szolgálatra
  5. A Presbitérium döntött a Hunyadi utcai ingatlan felújításáról segéd-, beosztott lelkészi lakás céljára
  6. A Presbitérium befogadta iskola épületének fejlesztésére elnyert pályázati támogatást

Adakozás:

– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani. Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kell tenni.

Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!

 

Iratterjesztés:

– Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.

Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Iskolai beiratkozás:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája nem körzetes iskola, így a felvételi eljárás is más, mint az állami iskolákban! A fentiek miatt, még van lehetőség jelentkezni az iskola jövő évi első osztályaiba, azoknak, akik ezt eddig nem tették meg, illetve tudunk fogadni felsőbb évfolyamokba jelentkezőket is.

Akinek további információkra van szüksége, érdeklődjön Józsa Gábornál az iskola igazgatójánál, vagy keresheti az egyházközség vezető lelkipásztorát is,

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Az óvodánkba keresünk dajka és óvódapedagógus munkatársakat!

Templomtakarítás:

– Köszönjük azoknak, akik az elmúlt héten is voltak a templomot takarítani.

Ezen a héten is megoldjuk, hogy a templom nyitva legyen és így, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket, hogy felkészítsük a templomot a vasárnapi istentiszteletre

 

 

Lectio: Máté: 5, 1-12

Textus: Máté: 5, 11-12

Énekek:          25: 1-2

Heidelbergi káté XXVI. Úrnapja

770: 1-3

225: 1, 6 (régi: 165)

Lelkipásztor köszöntése 50. születésnapja alkalmából

196: 1-8 (régi: 278)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

Délutáni istentisztelet:

 

Textus: Nehémiás: 3, 1-8, 33-38

 

Heidelbergi káté: XXVI. Úrnapja

Énekek:

                                89: 1

345: 1-4

704: 1-2

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!

6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Filippi: 4, 4-7