Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
A gyermekistentiszteleti alkalmak szeptember 22-én fognak elkezdődni, ahol az egyházközség vezető lelkipásztora mellett Benkéné Harkai Judit Zsuzsanna, Harkai Kornél Imre, Kardos Koppány, Kardosné Varga Anna Sára, Szabó Ábel és Szabó-Böttger Hajna fognak rendszeresen szolgálni ifjúságunk segítségével.
Alkalmaink:
– Ma az istentisztelet után szeretetvendégséget fogunk tartani.
– Ma 18 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban, ez az alkalom egyben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája nevelésiévnyitó istentisztelete is, ami után szeretetvendégséget is fogunk tartani. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/) (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Énekkar:
– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.
Elhunyt:
– Tegnap, szeptember 14-én 74 éves korában elhunyt Dr. Lóth László egyháztagunk, egyetemi tanár, Oktatási bizottságunk tagja, aki 2017-23 között presbiterként szolgált egyházközségünkben. Temetésének időpontjáról értesítéssel leszünk.
Adakozás:
– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.
Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kell tenni.
Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!
Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.
Presbiteri konferencia:
– Szeptember 21-én, szombaton 10:00 órától a Nagyvárad téri Református Egyházközségben lesz a Budapest-Déli Presbiteri Szövetség konferenciája.
Az áhítatot Zila Péter helyi lelkipásztor, míg az előadást Molnár Ambrus balassagyarmati lelkipásztor, az Egyházkerület Tanulmányi bizottságának elnöke fogja tartani.
Az előadás címe: „ÜDVÜNK BIZONYOSSÁGÁRÓL”
A csendes délelőtt fontos célja református keresztyén önazonosságunk erősítése, a presbiteri képzés megújítása, a nemrégiben megválasztott presbiterek elérése és bevonása. Az alkalmak során az egyházközségek presbiterei találkozhatnak, s kapcsolatokat építhetnek.
Csendes délelőtt 10 órakor kezdődik és körülbelül 13 óráig tart. Áhítatot követően kerül sor az előadásra, ami után lehetőség nyílik a hallottak megbeszélésére is.
Ráday napok 2024:
– Harmadszor kerül megrendezésre az úgynevezett Ráday napok találkozó. A rendezvénysorozat ebben az évben szeptember 26-28. között lesz a Ráday Ház melletti Markusovszky téren.
Részletes program az alábbi cikkben található: https://www.parokia.hu/v/raday-napok-az-elo-ige-tukreben
Jelentkezni jövő vasárnap (szeptember 22-én) itt a templomban kell, mert az a kérés, hogy minden egyházközségtől közösen legyen a regisztráció, ne pedig mindenki egyenként jelentkezzen
Iratterjesztés:
– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani. Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt pénteken is segítettek, hogy vasárnapra az ünnephez méltó legyen a környezetünk is.
Ezen a héten péntek 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára
Lectio: Máté: 21, 28-32
Textus: Máté: 21, 31
Énekek: 37: 1
412: 2 (régi: 329)
Keresztelő: Zsolt: 37: 3 – Seres Áron
Szülők: Seres István és Rehány Orsolya
134: 3
Heidelbergi káté XXXVII. Úrnapja
23: 1-3 (füzet: 7. oldal)
775: 1-2 (füzet: 11. oldal)
7: 1
Gyermekek éneke, főgondnok úr köszöntése
776: 1-5 (füzet: 17. oldal)
799 : 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Délután:
Textus: Zsoltárok: 57, 1-12
Heidelbergi Káté: XXXVII. Úrnapja
Énekek: 57: 1
165: 1-8 (régi: 256)
681: 1-8 (régi: 500)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)