Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

Alkalmaink:

– Ma 18 órakor kátémagyarázatos istentisztelet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Hétfőn 8 órakor a Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda protestáns diákjainak és tanárainak lesz istentisztelete itt a templomban

– Szerdán 18 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Csütörtökön 19 órakor bibliaórát fogunk tartani az alagsori gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Október 27-én újbori úrvacsorai közösségünk lesz délelőtt, délután pedig a Reformáció ünnepére Orgonazenés áhítatunk lesz. Az előtte való héten bűnbánati istentiszteleteket is fogunk tartani.

– Október 31-én 18 órakor az Evangélikus templomban fogunk istentiszteletet tartani a Reformáció emléknapján

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a Gyülekezeti terembe. Az épületbe az utcáról nyíló oldalajtón lehet bejutni.

Ezen a héten más időpontban kezdődik az énekkar: ½  18-tól van gyülekező és ¾ 18 órakor kezdődik a próba!

Konfirmáció:

– Csütörtökön 1630-ra, azaz fél ötre várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre

– Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést

 

Temetés:

Az elmúlt héten 3 alkalommal álltunk meg ravatal mellett.

– Október 8-án, kedden délután az Érdi köztemetőben búcsúztunk Aranyi László atyánkfiától, aki 78 éves korában szeptember 25-én hunyt el. A keresztyén reménységről a Dániel: 3, 31-33 alapján tettünk bizonyságot: „Békességetek növekedjék! 32Jónak látom kihirdetni azokat a jeleket és a csodákat, amelyeket a felséges Isten tett velem. 33Mily nagyok az ő jelei, mily hatalmasak csodái! Az ő királysága örök királyság, és uralma megmarad nemzedékről nemzedékre!” Isten vigasztalását kérjük feleségének, lányainak, unokáinak vejeinek, anyósának A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!

– Csütörtökön, október 10-én délután itt a templomban búcsúztunk Dr. Lóth László presbiterünktől, aki szeptember 14-én 74 éves korában hunyt el. Az örök életről a Római levél 9,16 alapján tettünk bizonyságot: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Isten vigasztalását kérjük felesége, gyermekei, unokái, menye, veje és szerettei részére A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!

– Pénteken, október 11-én délután itt a templomban búcsúztunk Takács Tibor atyánkfiától, aki szeptember 16-án 79 éves korában hunyt el. A vigasztalás igéit: Máté evangéliuma 11, 28-30 alapján hirdettük: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”

Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk felesége, gyermekei, unokái, menye, veje és szerettei részére A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!

 

Adakozás:

– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.

Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kell tenni.

Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!

Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.

 

Iratterjesztés:                                          

– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Templomtakarítás:

– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani. Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt pénteken is segítettek, hogy vasárnapra az ünnephez méltó legyen a környezetünk is.

Ezen a héten pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára

 

 

Lectio: Máté: 27, 11-30

 

Textus: Máté: 27, 17

Énekek:

                      35: 1

Heidelbergi káté XLI. Úrnapja

130: 1-4

239: 1-4 (régi: 261)

290: 1 (régi: 434)

290: 2-4 (régi 434)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délután:

 

Textus: Dániel: 8, 1-27

 

Heidelbergi Káté: XLI. Úrnapja

 

Énekek:                 119: 85

773: 1-4 (régi: 421)

700 1-6 (régi:510)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!

6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Filippi: 4, 4-7