Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma 17 órakor Kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 19 órakor bibliaóra lesz az alagsori gyülekezeti teremben
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Énekkar:
– Az énekkar új időpontban tartja a próbáját ½ 18-tól van gyülekező és ¾ 18 órakor kezdődik a próba a Gyülekezeti ház alagsorában.
Konfirmáció:
-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést. Akik eddig nem kezdték el a felkészülést, még csatlakozhatnak, ehhez a csoporthoz
– Csütörtökön 1630-tól van azoknak a konfirmandus órája, akik már az elmúlt évben is jártak előkészítőre
Temetés:
– November 4-én váratlanul, súlyos betegség után 76 éves korában elhunyt Hüse Imréné, született Zudor Julianna, Harkai Ferenc Csabáné nagytiszteletű asszony édesanyja.
Temetése november 15-én, pénteken az Érdi Ercsi úti köztemetőben lesz 12 órakor. Gyászjelentés
Adakozás:
– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.
Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kellett tenni.
Kialakításra került egy új fürdőszoba, wc, új inverteres hűtő-fűtő klímák kerültek beszerelésre.
Örömmel jelentem, hogy a munkák nagy része már elkészült. A konyhabútor összeszerelése, egy kis villanyszerelési és vízszerelési munkálat van még hátra.
Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!
Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.
Az épület takarítása lehetséges és szükséges is, aki ebben tud segíteni, kérem jelezze a lelkipásztornak.
Köszönöm azoknak az asszonytestvéreknek a szolgálatát, akik megkezdték a felújítás utáni nagytakarítást!
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.
Ezen a héten, pénteken 17 órára várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára
Iratterjesztés:
– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Lectio: Róma: 9, 14-33
Textus: Róma: 9, 16. 20
Énekek:
32: 1
Heidelbergi káté XLV. Úrnapja
770: 1-3
239: 1-4 (régi: 261)
8: 1
808: 1-7
799 : 1
Igehirdető: Szabó Ábel segédlelkész
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)
Délután:
Lectio: 1 Sámuel: 15, 1-31
Textus: 1 Sámuel: 15, 9-11
Heidelbergi Káté: XLV. Úrnapja
Énekek: 105: 1
720: 1-6 (régi: 720)
334: 1-3 (régi: 475)
799: 1
Igehirdető: Szabó Ábel segédlelkész
„Mindenkor örüljetek, 17szüntelenül imádkozzatok,
18mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”
(1 Thesszalonika: 5, 16-18)