Budapest-Kispest-Központ, 2025. január 26.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Ma 17 órakor az Ökumenikus imahét záró istentisztelete lesz a baptista imaházban a Kisfaludy utcában
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Konfirmáció:
-Ezen a héten nem lesznek konfirmandus órák!
Énekkar:
– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. ½ 18-tól van gyülekező és ¾ 18 órakor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Mátraháza:
– Ezen a télen is van lehetőségünk elmenni a Dunamelléki Református Egyházkerület Mátraházi üdülőjébe gyülekezeti hétvégére. 2025. január 30-február 2-ig.
Örömmel jelentem, hogy elég sokan jelentkeztek úgy, hogy már csütörtökön elkezdjük a csendes hétvégét. A héten a résztvevőknek küldök egy levelet a hétvégével kapcsolatos információkról.
Iratterjesztés:
– Az elmúlt évben is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Még van az ezévi Bibliaolvasó Kalauzokból, Kálvin Kalendáriumokból és Falinaptárokból az iratterjesztésünkben.
Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Választói névjegyzék:
– Ebben az évben is szeretnénk kiigazítani a Választói névjegyzéket! A Választói névjegyzéket a templomban kitettük a presbitereknél lehet érdeklődni és ők meg tudják mutatni.
Köszönöm azoknak, akik megnézték a Névjegyzéket és jelezték, ha valami hibát találtak! Reménység szerint a már így javított Névjegyzék található meg a kijáratnál. Köszönöm, ha aki hibát talál, felíratja a névsor végére a javítandót, illetve ide kell felírni azokat is, akik nem szerepelnek a Névjegyzékben.
Választói névjegyzékünkben azok szerepelhetnek, akik konfirmáltak, sákramentumainkkal élnek, hozzájárulnak Egyházközségünk fenntartásához, betöltötték 18. életévüket. Továbbá Egyházközségünk területén laknak, vagy nyilatkoznak arról, hogy ide szeretnének tartozni!
Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Iskolai előkészítő:
– Szeretettel, hívjuk az Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája ISKOLAKOSTOLGATÓ foglalkozásaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.
A következő alkalom február 11-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.
Óvodai jelentkezés:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Március 3-14ig lesznek nyílt napok, amikor meg lehet tekinteni az óvodai nevelést.
A jelentkezési lapokat március 14-ig kell leadni.
Kispesti Baptista Gyülekezet:
– Február 1-jén, szombaton 17 órakor ad hálát a Kispesti Baptista Gyülekezet a közösség 125 évéért. Erre az alkalomra szeretettel hívnak bennünket is a Kisfaludy utcai imaházba,
Lectio: Lukács: 8, 1-15
Textus: Lukács: 8, 1
Énekek: 32: 1
Heidelbergi káté IV Úrnapja
758: 1-4 (régi: 459
728: 1-4 (régi: 466)
Úrvacsorára készülve: 759: 1-3
Úrvacsora alatt: 352: 1-7 (régi: 436), 360: 1-8 (régi: 440)
292: 1-2 (régi: 447)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután – Ökumenikus imahát záró istentisztelete:
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)