Budapest-Kispest-Központ, 2025. április 13.

-Virágvasárnap-

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmak:

– Ma 18 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban, amely alkalom egyben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájának családi istentisztelete is. Az alkalom után szeretetvendégséget tartunk, amihez várunk süteményeket, üdítőt is. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 18 órakor nagyheti bűnbánati istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

https://kkre.hu/wpm/)

Nagypénteken 10 és 18 órakor lesz ünnepi istentisztelet úrvacsorai közösséggel (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap, Húsvét első napján 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban és az úrasztalát is megterítjük, így a sákramentum közösségébe is várjuk a testvéreket (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Húsvét első napján 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Húsvét második napján, hétfőn 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés után úrvacsorai közösséget tartunk (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Az ünnepi istentiszteletek részletes rendje a Húsvéti levelünkben van, aki nem kapott levelet, a kijáratnál kérjen a presbiterektől!

 

Iskolai istentisztelet:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájának ünnepi istentisztelete szerdán 11 órakor lesz itt a templomban is. Erre az alkalomra szeretettel várjuk azokat is, akik az iskolát fenntartó közösséghez tartoznak.

 

Konfirmáció:

-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik ebben a tanévben kezdtek el konfirmáció előkészítőre járni.

– Csütörtökön 18 órára  várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre

 

Temetés:

– Az elmúlt héten április 7-én, hétfőn itt a templomban búcsúztunk Csáfordy Ernő Lászlótól, aki 85 éves korában március 12-én hunyt el. Az örök élet reménységének igéit Lukács evangéliuma 21. részének 28. verse alapján hirdettük: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Isten vigasztalását kérjük feleségének, gyermekeinek, unokáinak és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

 

Egyházmegyei énekkari találkozó:

Ma délután 17 órakor lesz a Pasaréti Református Egyházközség templomában a Budapest-Déli Református Egyházmegye kórustalálkozója.

 

Énekkar:

– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. Délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.

 

Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:

Intézményeinkben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában is már befogadtuk az előzetes jelentkezéseket.

Az iskolák beiratkozási napja 2025. április 10-11-én volt, míg az óvodák beíratása május 5-7-én lesz. A fentiek miatt még van lehetőség leadni a mi intézményeinkbe is a jelentkezési lapokat, és amennyiben még lesz helyünk akkor fogunk felvenni a később jelentkező gyermekek közül is.

 

– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy

– nem körzetes intézmények

– nem kell fizetni tandíjat

– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben

– református-keresztyén hitéleti nevelés van

– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél

– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés

– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények  honlapjairól pedig letölthetők

 

Iratterjesztés:

– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

Templomtakarítás:

– Ezen a héten, csütörtökön a bűnbánati istentisztelet után fogjuk a templomot Nagypéntekre, Húsvétra készülve kitakarítani szeretettel várjuk a testvéreket, hogy így is szolgáljunk együtt.

Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra és mindazoknak, akik az elmúlt héten is jöttek ebbe a szolgálatba!

Lectio: Lukács: 19, 28-40 és 23, 6-12

Textus: Lukács: 23, 8-9

 

 

Énekek:                   66: 1

Heidelbergi káté XV. Úrnapja

207: 1-2 (régi: 228)

Nyakas István fuvolajátéka, orgonán k

482: 1-3 (régi: 331)

47: 1

292: 1-2 (régi: 447)

799: 1

Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkipásztor

Délután – Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája családi istentisztelete:

 

Textus: Lukács: 19, 28-40

Heidelbergi Káté: XV. Úrnapja

 

Énekek:                 225: 1 (régi: 165)

8: 1-2

802: 1-3

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)