Budapest-Kispest-Központ, 2025. május 25.

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmak:

– Ma 18 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban, (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Csütörtökön Krisztus Mennybemenetelének ünnepén, 19 órakor fogunk istentiszteletet tartani, itt a templomban és ezen az alkalmon lesz konfirmandusaink vizsgája is (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban, amely egyben a Budapest- Kispest-Központi Szőlőskert Óvodája nevelési évének záró alkalma is. Az istentisztelet után szeretetvendégséget is fogunk tartani (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Konfirmáció:

-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– A második éve előkészítőre járó csoporttal a hét folyamán többször is fogunk találkozni, hogy készüljünk a csütörtöki vizsgára.

Énekkar:

– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. Délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.

 

Református Zenei Fesztivál:

– Május 30-június 1-ig kerül megrendezésre a Református Zenei Fesztivál.

Szeretettel buzdítjuk a testvéreket, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is vegyünk részt május 30-án pénteken este a 21 órakor a Bakáts térről induló és a Kálvin téri templomig vonuló éneklő közösségben, majd a 21:30-kor kezdődő késő esti áhítaton a Kálvin téri templomban.

A hétvége részletes programja itt érhető el: https://rkk.reformatus.hu/v/reformatus-zenei-fesztival/

                                                                                                                     

Református egységnap 2025:

– A tegnapi napon 24-en vettünk részt a világ reformátusainak nagy összegyülekezésén.

 

Kanonika vizitáció – Presbiteri Gyűlés:

– Május 20-án, kedden nagytiszteletű Barta Károly lelkipásztor úr, egyházmegyei lelkészi tanácsos és Bese Ferenc főgondnok úr, mint egyházmegyei presbiteri tanácsos látogatták meg a Budapest-Déli Református Egyházmegye képviseletében Egyházközségünket. A bizottság beszélgetett a lelkipásztorral, beosztott lelkésszel, főgondnok úrral, majd a Presbitérium tagjaival is. Örömmel állapították meg, hogy Egyházközségünkben komoly gyermek misszió folyik, megállapították saját intézményfenntartásunkban hozott anyagi és egyéb áldozatainkat. Örömmel állapították meg, hogy az Egyházközség lelki és anyagi élete is rendben van.

 

Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:

– Intézményeinkben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában már befogadtuk az előzetes jelentkezéseket.

Az iskolák beiratkozási napja 2025. április 10-11-én volt, míg az óvodák beíratása május 5-7-én volt.

 

Aki eddig nem tette meg, hogy intézményeinkbe leadja gyermeke számára a jelentkezési lapot érdemes megtennie, mert még elképzelhető, hogy tudunk több gyermeket is felvenni, kellő számú érdeklődő esetén!

 

– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy

– nem körzetes intézmények

– nem kell fizetni tandíjat

– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben

– református-keresztyén hitéleti nevelés van

– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél

– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés

– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények  honlapjairól pedig letölthetők

 

Iratterjesztés:

– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

Templomtakarítás:

– Ezen a héten, nem lesz templomtakarítás.

A konfirmáció (Pünkösd) előtt, június 7-én, szombaton fogunk nagytakarítást tartani.

Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra és mindazoknak, akik az elmúlt héten is jöttek ebbe a szolgálatba!

 

Lectio: Galata: 2, 1-10

Textus: Galata: 2, 2

 

Énekek:          8: 1-2

Heidelbergi káté XXI. Úrnapja

90: 1, 9

23: 1-3

51: 1

834: 1-3 (régi: 194)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

Délután:

 

Textus: Példabeszédek: 18, 1-24

Heidelbergi Káté: XXI. Úrnapja

 

Énekek:                   24: 1

24: 2-5

590: 1-5 (régi: 392)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!

6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Filippi: 4, 4-7