Budapest-Kispest-Központ, 2025. július 13.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Nyáron nem tartunk vasárnap délután istentiszteletet
– Szerdán 18 órakor fogunk istentiszteletet tartani itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, reménység szerint ekkor fogjuk megkeresztelni Plósz Tamás és Antal Enikő kislányát Kingát. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Temetés:
– 85 éves korában július 2-án hunyt el Wisinger János gyógypedagógus, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség alapítója, örökös, tiszteletbeli elnöke, korábbi beosztott lelkészünknek Wisinger Dánielnek az édesapja. Temetése ma 14 órakor lesz Diósjenőn a Református temetőben.
Isten vigasztalását kérjük feleségének, gyermekeinek és az őt gyászoló közösségeknek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
Gyenesdiási csendeshét – tábor:
– Június 30-július 6-ig, tehát hétfőtől vasárnapig Gyenesdiáson volt Egyházközségünk gyermek és ifjúsági csendeshete, amin 80-an vettek részt. Múlt vasárnap délután mindenki épségben hazaérkezett. Köszönjük, hogy a gyülekezet anyagi áldozatvállalását és, hogy a testvérek imádságban hordozták a csendeshetünk résztvevőit.
Presbiteri gyűlés:
– Az istentisztelet után Presbiteri gyűlést fogunk tartani itt a templomban, az alábbi tárgysorozattal:
- A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája intézményvezetői megbízásának meghosszabbítása
- A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájának és Szőlőskert Óvodájának beruházási munkálatai
Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:
– Intézményeinkben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában is már befejeztük a tavaszi jelentkezések elbírálását.
Az iskolánkban és óvodánkban is érdemes leadni jelentkezési lapokat.
Az iskola felsőbb évfolyamara is lehet jelentkezni, illetve az első osztályban is indulhat még osztály, ha elég jelentkező lesz!
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Templomtakarítás:
– Ezen a héten nem fogjuk külön takarítani a templomot!
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: 1 Mózes: 18, 1-15
Textus: 1 Mózes: 18, 14a
Énekek: 78: 1
Heidelbergi káté XXVIII. Úrnapja
208: 1-3 (régi: 167)
547: 1
797: 1 (régi: 425)
797: 2-4 (régi: 425)
799 : 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18 Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
2 Péter: 3, 17-18