Budapest-Kispest-Központ, 2025. augusztus 3.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Nyáron nem tartunk vasárnap délután istentiszteletet
– Szerdán 18 órakor fogunk istentiszteletet tartani itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Esküvő:
– Örömmel hirdetem a gyülekezetnek, hogy Jónás József Attila nőtlen, református épületgépész műszaki előkészítő és Nyeste Zsuzsanna elvált, református anyakönyvi irodavezető augusztus 16-án, 1730-kor Isten áldását szeretnék kérni házasságukra it a templomban. Hordozzuk imádságban az ünnepre készülő ifjú párt!
Álláslehetőségek az intézményeinkben:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába keresünk angol szakos tanárt.
A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájába keresünk óvodapedagógust.
Szeretnénk, ha intézményeinkben minél több olyan munkatárs lenne, aki közösségünkhöz tartozik, ezért ha valaki szívesen jönne dolgozni, érdeklődjön a Lelkészi hivatalban nyugodtan vagy pedig keresse az intézményvezetőket!
Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:
– Intézményeinkben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában is befejeztük már a tavaszi jelentkezések elbírálását.
Az iskolánkban és óvodánkban is érdemes leadni jelentkezési lapokat.
Az iskola felsőbb évfolyamaira is lehet jelentkezni, illetve az első osztályban is indulhat még osztály, ha elég jelentkező lesz!
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Templomtakarítás:
– Ezen a héten nem fogjuk külön takarítani a templomot!
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: 1 Mózes: 35, 1-15
Textus: 1 Mózes: 35, 1
Énekek: 51: 1
Heidelbergi káté XXXI. Úrnapja
202: 1-3 (régi: 164)
797: 1-3 (régi: 425)
797: 4 (régi: 425)
774: 1-3 (régi: 462)
799 : 1
Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkipásztor
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)