Budapest-Kispest-Központ, 2025. augusztus 24.

– Újkenyéri hálaadás –

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

 

Örömmel hozzuk a técsői testvérek köszöntését! Nagyon örültek látogatásunknak és köszönik a kispestiek kitartó lelki és anyagi támogatását. Isten áldását kérik Gyülekezetünk közösségére!

Köszönjük a testvérek imádságát az utunkért: Mennyei Atyánk megőrzött bennünket!

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

Alkalmak:

– Nyáron nem tartunk vasárnap délután istentiszteletet

– Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, reménység szerint ekkor fogjuk megkeresztelni Tóth Béla István és felesége Horváth Adrienn első gyermekét Zsigmond Mihályt. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családot (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Temetés:                                                                       

– Augusztus 22-én, pénteken reggel a Kispesti temetőben búcsúztunk Hajdu Sándorné, született Seprenyi Julianna asszonytestvérünktől, aki július 29-én életének 87. évében hunyt el. Az örök élet reménységét a Máté: 11, 28-30 alapján hirdettük: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”

Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk lányának, vejének, unokáinak és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

 

Évkezdő csendesnap:

– Augusztus 29-én 9 órakor itt a templomban lesz intézményeink évkezdő csendesnapja. Hordozzuk imádságban ezt az alkalmat!

 

Iskolai teremrendezés-bútormozgatás:

– Augusztus 25-én, hétfőn délután is kérjük a testvérek segítségét az iskolánkban (Ady E. út 73-75), az új nevelési évre készülve a bútorok mozgatásában.

               

Álláslehetőségek az intézményeinkben:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájába keresünk dajkát.

Szeretnénk, ha intézményeinkben minél több olyan munkatárs lenne, aki közösségünkhöz tartozik, ezért ha valaki szívesen jönne dolgozni, nyugodtan érdeklődjön a Lelkészi hivatalban vagy pedig keresse az intézményvezetőket!

 

Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:

– Intézményeinkben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában is befejeztük már a tavaszi jelentkezések elbírálását.

 

Az iskolánkban és óvodánkban is érdemes leadni jelentkezési lapokat.

Az iskola felsőbb évfolyamaira is lehet jelentkezni, illetve az első osztályban is indulhat még osztály, ha elég jelentkező lesz!

 

– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy

– nem körzetes intézmények

– nem kell fizetni tandíjat

– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben

– református-keresztyén hitéleti nevelés van

– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél

– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés

– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények  honlapjairól pedig letölthetők

 

Iratterjesztés:

– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

 

 

Lectio: 2 Mózes: 4, 18-23

Textus: 2 Mózes: 4, 21

 

Énekek:       32: 1

Heidelbergi káté XXXIV. Úrnapja

23: 1-3

130: 1

130: 2-4

Úrvacsora alatt: 360 (régi: 440)

292: 1-2 (régi: 447))

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

Ágenda: Harkai Kornél Imre teológus

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)