Budapest-Kispest-Központ, 2025. november 23.
– Örökélet vasárnapja –
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
A mai vasárnap nagytiszteletű Fónagy Miklós esperes úr szolgál közöttünk, aki napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 2000. november 23-án, megáldotta Harkai Ferenc Csaba lelkipásztorunkat, -mint az Északpesti Református Egyházmegye esperese és lelkészünk keresztapja -, akit ekkor szenteltek fel a lelkipásztori szolgálatra a Kálvin téri református templomban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
Reménység szerint ezen a héten pénteken újra el tudunk menni Kárpátaljára, úgyhogy, aki szeretne támogatást küldeni az ottani testvéreknek, csütörtök estig hozza el adományát!
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Örökélet vasárnapja:
– Az örök élet hitében A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt emlékezünk, azokra, akiktől az elmúlt egy évben vettünk búcsút! A gyászoló családoknak Isten vigasztalását kérjük!
2023. november 14. Balogh Tiborné sz: Birinyi Rozália, 102 éves
2023. november 15. Póhly Attiláné sz: Szabó Erzsébet, 72 éves
2023. november 18. Somogyvári Józsefné sz: Berényi Klára, 92 éves
2023. november 28. Vida Gyula Róbert, 78 éves
2023. december 10. Sztankovics Győzőné sz: Liebe Erzsébet Judit, 87 éves
2023. december 14. Miczinkó Andrásné sz: Kriston Piroska, 80 éves
2024. január 6. Fazekasné Ruzitska Ilona sz: Ruzitska Ilona, 67 éves
2024. január 12. Pető Károlyné sz: Murnyák Julianna, 90 éves
2024. február 24. Gergely Bertalan, 58 éves
2024. március 17. Kovács János, 49 éves
2024. március 21. Vatulikné Márfi Éva Julianna sz: Márfi Éva Julianna, 64 éves
2024. március 30. Fóris Kálmán, 100 éves
2024. május 5. Gőz András, 68 éves
2024. május 6. Nagy János, 85 éves
2024. május 21. Kardos László, 59 éves
2024. június 27. Muraközy Csabáné sz: Horák Márta, 84 éves
2024. július 22. Vértessy Jánosné sz: Buglyó Katalin, 80 éves
2024. augusztus 1. Heé Sándorné sz: György Erzsébet, 73 éves
2024. augusztus 18. Hajdu Balázs, 78 éves
2024. szeptember 14. Dr. Lóth László, 74 éves
2024. szeptember 16. Takács Tibor, 79 éves
2024. szeptember 26. dr. Szabó Jánosné, sz: Nagy Dalma Gyöngyike 72. éves
2024. szeptember 25. Aranyi László, 78 éves
2024. november 4. Hüse Imréné sz: Zudor Julianna, 76 éves
2024. november 30. Milik Rozália sz: Major Rozália, 91 éves
2024. december 5. Vigh József, 71 éves
2024. december 28. Tóth Ferenc, 91 éves
2024. december 30. Szabó Imre, 78 éves
2025. január 5. Hüse Attila Imre, 52 éves
2025. január 9. Babucs Mihályné sz: Biró Terézia, 100 éves
2025. február 1. Hüse István, 66 éves
2025. február 25. Balogh Józsefné sz: Tarcsa Julianna, 75 éves
2025. március 8. Dombi Lajosné sz: Fehér Mária Ibolya, 82 éves
2025. március 12. Csáfordy Ernő László, 86 éves
2025. április 3. Miasnikov Klára, 84 éves
2025. április 7. Ridly Istvánné sz: Hegedüs Éva, 88 éves
2025. április 26. Matula Oszkár, 86 éves
2025. május 6. Czibere Károlyt, 81 éves
2025. május 14 Lukács Sándor, 65 éves
2025. május 19. Steirer Jánosné sz: Tóth Katalin, 90 éves
2025. május 23. Gulyás Lajosné sz: Vincz Klára, 87 éves
2025. július 1. Somogyi Ernő Béla, 71 éves
2025. július 29. Hajdu Sándorné sz: Seprenyi Julianna, 87 éves
2025. július 30. Deli Csaba Gáborné sz: Murka Mária, 74 éves
2025. augusztus 1. Nagy Sándorné sz: Biró Lídia, 92 éves
2025. augusztus 15. Szerecsen Ilona sz: Román Ilona, 65 éves
2025. augusztus 18. Lengyelné Nagy Éva Katalin, 69 éves
2025. augusztus 21. Kardos Gábor Zoltán, 84 éves
2025. augusztus 26. Maczkai István, 85 éves
2025. augusztus 28. Szalay Györgyné sz: Kecskés Judit, 76 éves
2025. szeptember 1. Szanyi Attila, 62 éves
2025. szeptember 15. Lovas László, 65 éves
2025. október 2. Balling Józsefné, sz: Csáti Julianna Éva, 73 éves
2025. október 11. Göttfert Gabriella, 68 éves
2025. október 20. Berecz Tibor, 63 éves
Temetés:
– November 21-én, pénteken délután a Cinkotai temetőben búcsúztunk Tóth Sándorné, született Keresztély Erzsébettől, aki november 6-án hunyt el 89 éves korában. A keresztyén reménységről az Ézsaiás: 35, 3-4: alapján tettünk bizonyságot: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a megroskadt térdeket! 4Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! ”
Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk fiának, menyének, unokáinak és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
Alkalmak:
– Ma 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Kedden, szerdán és csütörtökön 18 órakor Bűnbánati istentiszteletet tartunk itt a templomban a vasárnapi úrvacsorai közösségre készülve (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet és úrvacsorai közösség lesz itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Presbiteri gyűlés:
– November 19-én, szerda este rendkívüli Presbiteri gyűlést tartottunk, amelyen a presbitérium tagjai, név szerinti szavazással megbíztak egy ügyvédet, hogy képviselje az Egyházközség érdekeit a Kispesti Önkormányzattal szemben a köznevelési célra használt ingatlanok törvény szerinti tulajdonjog átadásokban
Konfirmáció:
– Azoknak, akik eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre, szerdán 16 órától van konfirmáció előkészítő. Erre az alkalomra várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el korábbi években a konfirmációra való felkészülést.
– Azoknak, akik már tavaly is jártak konfirmáció előkészítőre csütörtökön fél 5-től, azaz 16 óra 30-tól tartunk konfirmáció előkészítőt.
A konfirmandus órákat az alagsori gyülekezeti teremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalbejáratán lehet bejönni.
Énekkar:
– Szeretettel várjuk a testvéreket hétfőn: délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Adventikoszorú készítés:
– November 28-án, pénteken 16 órától lesz adventikoszorú készítésünk. Kérjük, aki részt szeretne venni ezen az alkalmon, jelezze az istentiszteletek után, de legkésőbb november 24-ig, hogy tudjuk, mennyi testvérre számíthatunk.
Egyúttal kérjük, hogy aki szeretne koszorúalapot, gyertyát is rendelni ezt is jelezze, az iratterjesztésnél, hiszen Kerekes Klára testvérünk, nemcsak segít a koszorúk elkészítésében, de a szükséges anyagokat is el fogja hozni.
Azt kérjük, hogy aki szeretne jönni, úgy készüljön, hogy gyertyák, koszorúalapok, és bizonyos kiegészítők árán kívül minden koszorú után fogunk kérni 1.000 forintot, mert jelentős mértékben emelkedett a fenyőnek és azoknak a kiegészítőknek az ára, amiket a korábbi években az egyházközség pénztárából fedeztünk.
Köszöntés:
– Szeretettel köszöntjük Dr. Fejes Erzsébetet az ELTE docensét, aki Ljubljanai Egyetem egyetemi tanárát, egyházközségünk közoktatási szakértőjét, aki hétfőn, november 17-én lett 80 esztendős. Köszönjük szolgálatát, amivel köznevelési intézményeink alapításában és fenntartásában rész vesz! Isten áldását kérjük élére és szolgálataira!
Egyházkerületi közgyűlés:
– Holnap november 24-én 10 órakor a Ráday Házban lesz a Dunamelléki Református Egyházkerület éves Közgyűlése.
Dunamelléki Reformtátus Általános Iskolák matematika versenye:
– November 22-én a Baár-Madas Református Általános Iskola és Gimnázium szervezésében a Dunamelléki Református Általános Iskolák matematika versenyének döntőjében a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájának három tanulója is a döntőbe jutott, ahol Török Péter a 7. helyezést, Nagy-Kovács Nóra 12. helyezést és Békefy Benett 14. helyezést ért el! Örülünk Péter, Nóra és Benett eredményének és köszönjük Rapcsó Ibolya tanárnőnek a felkészítést!
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre:
– November 11-én megtartottuk a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája iskolakóstolgató foglalkozását. Nagy örömünkre sokan jöttek és a gyermekeknek egy nagyon jó programot sikerült tartunk az iskola tornatermében!
A nagy érdeklődésre való tekintettel, december 9-én, kedden rendkívüli iskolakóstolgatót fogunk tartani az iskolánkban.
Biztatjuk mindazokat, akik nem voltak, hogy a legközelebbire jöjjenek el. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk a szeptemberben első osztályba készülő gyermekeket és szüleiket, hogy közösen készüljünk a gyermekek életének arra a fontos pillanatára, amikor megkezdik iskolai tanulmányaikat! Az a célunk, hogy bemutassuk az iskolánkban folyó nevelő-oktató szolgálat egy részét.
Szeretnénk úgy bemutatni iskolánk életét, hogy már az általános iskolai tanulmányaikat megkezdett gyermekeket is szívesen átírassanak a mi intézményünkbe!
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.
Ezen a héten, kivételesen csütörtökön a bűnbánati istentisztelet után várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: Máté: 21, 33-41
Textus: Máté: 21, 37
Énekek: 47: 1
Heidelbergi káté XLVII. Úrnapja
25: 1, 2, 6
720: 1, 2, 6 (régi: 445)
222: 1-2 (régi: 225)
196: 1, 7-8 (régi: 278)
799: 1
Igehirdető: Fónagy Miklós esperes
Délután:
Textus: Ézsaiás: 37, 28
Textus: Ézsaiás: 36, 14 – 37, 38
Heidelbergi Káté: LXVII. Úrnapja
Énekek: 42: 1
332: 1, 3 (régi: 483: 1, 4-5)
701: 1-6 (régi: 502)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!
5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!
6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”
Filippi: 4, 4-7