Budapest-Kispest-Központ, 2026. január 11.

 

 

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmak:

– Ma 17 órakor is tartunk istentiszteletet itt a templomban, ami annyiban lesz rendkívüli, hogy Dr. Lakatos Enikő a Református Pulmonológiai Centrum lelkipásztora fog közöttünk szolgálni és a keresztség sákaramentumát is ki fogjuk szolgáltatni  a kórház két dolgozójának Kiss Ágnesnek és Berényi Péternek (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán 18 órakor lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 17 órakor Ökumenikus imahét kezdő istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Nagyvárad téri szolgálat:

– Csütörtökön 18 órakor a Nagyvárad téri Református Egyházközségben lesz vendégszolgálatom. Szeretettel hívom erre az alkalomra a testvéreket, amikor az egyházi oktatási, (egészségügyi, szociális) intézményeinkért, munkatársainkért fogunk az igehirdetés után imádkozni

 

Konfirmáció:

– Azoknak, akik eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre, szerdán 16 órától van konfirmáció előkészítő. Erre az alkalomra várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el korábbi években a konfirmációra való felkészülést.

– Akik, már a második nevelési évben járnak konfirmáció előkészítőre csütörtökön fél 5-től, azaz 16 óra 30-tól tartunk konfirmáció előkészítőt.

A konfirmandus órákat az alagsori gyülekezeti teremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalbejáratán lehet bejönni.

 

Énekkar:

– Szeretettel várjuk a testvéreket hétfőn: délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.

 

Ökumenikus imahét:

– Január 18-án vasárnap kezdődik az Ökumenikus imahét, amit itt Kispesten újra nyolc estén át fogunk tartani január 25-én vasárnapig. Az imahét részletes programja itt található:

https://kkre.hu/wpm/wp-content/uploads/2026/01/Imahet-2026.pdf

 

Választói névjegyzék:

– A templom kijáratánál elhelyeztük Egyházközségünk választói névjegyzékét, kérem, hogy a testvérek az elkövetkezendő vasárnapokon nézzék meg, hogy szerepelnek-e a listában.

 

Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába, hívogatjuk a családokat, ezért iskolakóstolgató foglalkozásokat tartunk. Ugyan szeptemberben sokkal kevesebb alkalmat terveztünk, de a mögöttünk levő két iskolakóstolgató, alapján úgy döntöttünk, hogy további lehetőséget biztosítunk iskolánk életének megismerésére! Nagy örömünkre még mindig vannak új érdeklődők, az iskola és az ott történő oktatás, nevelés iránt! Ennek pedig legjobb módja, ha a kíváncsi szülők és gyermekek ezt személyesen tudják megtekinteni!

Ezen a héten január 13-án, kedden újra fogunk iskolakóstolgatót tartani a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában 17 órától. 

Biztatjuk mindazokat, akik nem voltak, hogy a legközelebbire jöjjenek el. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk a 2026. szeptemberében első osztályba készülő gyermekeket és szüleiket, hogy közösen készüljünk a gyermekek életének arra a fontos pillanatára, amikor megkezdik iskolai tanulmányaikat! Az a célunk, hogy bemutassuk az iskolánkban folyó nevelő-oktató szolgálat egy részét.

Szeretnénk úgy bemutatni iskolánk életét, hogy már az általános iskolai tanulmányaikat megkezdett gyermekeket is szívesen átírassanak a mi intézményünkbe!

 

Iratterjesztés:

– Elkészültek saját ajándék falinaptáraink, szeretettel kínáljuk a testvéreknek, vigyenek magukkal az otthonaikba.

Megérkeztek a jövő évi református falinaptárak, Bibliaolvasó kalauzok és Kálvin kalendáriumok. A Kálvin kalendáriumot azért is ajánljuk a testvérek figyelmébe, mert a mi egyházközségünk is bemutatkozik ebben a kiadványban.

Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

 

Templomtakarítás:

– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.

Ezen a héten, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.

 

 

Lectio: János: 5, 1-18

 

Textus: János: 5, 17

 

Énekek:                     8: 1

Heidelbergi káté II. úrnapja

8: 2-4

225: 1, 2, 6 (régi:165)

230: 3-5 (régi:235)

768: 1 (régi: 277)

289: 1-6 (régi: 200)

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor

 

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,

hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,

és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18Inkább növekedjetek a kegyelemben

és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.

Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

(2 Péter: 3, 17-18)

 

 

Délután:

 

Textus: János: 4, 20-26

 

Énekek:                    412: 2 (régi: 329)

Keresztelő: Berényi Péter és Kiss Ágnes

134: 1-3

251: 1-3 (régi: 398)

799: 1

 

Igehirdető: Dr. Lakatos Enikő Református Pulmonológiai Centrum kórházlelkésze

 

„ Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete

és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

2Kor: 13,13