Budapest-Kispest-Központ, 2026. május 17.
– Konfirmáció vasárnapja –
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Szeretettel köszöntjük konfirmandus ifjainkat, akik fogadalmat tettek: Milbich Mátét, Tácsik Áront, Szurmai Zalánt, Rigel Tímeát, Nagy-Kovács Dórát, Harkai Julianna Zsófiát, Harkai Attila Csanádot, Dénes Emesét, Dózsa Nikolettát, Gabóda Zoltán Imrét, Benke Barnabást, Ur Fruzsinát, Rádi-Szabó Sárát, Körmendy Gábort, Oscsadnicsán Ágnest.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Vendég igehirdető:
– Szeretettel köszöntjük nagytiszteletű László Károly esperes urat, aki a Técsői Református Egyházközség lelkipásztora és a mai istentiszteleten ő fogja Isten igéjét hirdetni.
Alkalmaink:
– Ma délután 18 órakor is lesz kátémagyarázatos istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/))
– A héten bűnbánati istentiszteleteket tartunk kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 19 órakor itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap, pünkösd első napján 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az úrasztalát is meg fogjuk teríteni és az igehirdetés után az úrvacsora sákramentumát is ki fogjuk szolgálni (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor is lesz istentisztelet (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Május 25-én Pünkösd másod napján is lesz istentisztelet 10 órakor itt a templomban, ekkor is lesz úrvacsorai közösség (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Fiatal házasok bibliaórája:
– Május 28-án, csütörtökön 18 órától tartjuk a következő fiatal házasok alkalmát.
Konfirmáció:
– Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.
Ifjúsági óra:
– Május 28-án, csütörtökön, 17 órától ifjúsági órát fogunk tartani az alagsori gyülekezeti teremben.
Elhunyt:
– Május 14-én, csütörtökön 85 éves korában hunyt el Simon László atyánkfia. Isten vigasztalását kérjük szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.
Nyári csendesnapok:
– Július 6-9-ig lehetőség nyílt arra, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület új üdülőjében, Balatonbogláron eltöltsünk néhány napot a Felüdülés Házában. A szállás díja teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora) 18.000.- forint/Fő/nap (4-11 éves korig 9.000.-).
Kikre számítunk: konfirmált ifjaink, akár önállóan is, családok kisebb gyermekekkel is, egyedülállók, házaspárok. Akit érdekel ez a lehetőség, május17. vasárnapig küldjön egy mailt Harkai Ferenc lelkipásztornak.
Kanonika vizitáció:
– Május 18-án, hétfőn Kanonika vizitáció lesz Egyházközségünkben, Kovács Gergely esperes úr fog hozzánk érkezni, ezért 18 órakor Presbiteri gyűlést tartottunk a gyülekezeti házban
Kántorképző:
– A Dunamelléki Református Egyházkerület ebben az évben is megrendezi a Kántorképző és Kántortovábbképző Tanfolyamát július 19. és augusztus 8. között. Érdeklődni lehet az egyházközség lelkipásztornál, illetve részletes információk itt találhatók: https://kantorkepzo.zsoltar.hu/2026/04/02/kantorkepzo-tanfolyam-2026/
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
– Szeretettel hívogatjuk a családokat a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába!
Iskolánk nem körzetes iskola, így hozzánk jelentkezni kell, amire még mindig van lehetőség 1-8. osztályig a következő tanévre! Érdeklődni a lelkipásztornál, vagy az iskola titkárságán lehet.
Részletes információk az iskola honlapján találhatók: https://ady.kkre.hu/
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Aki lemaradt a márciusi jelentkezésről, még beadhatja a jelentkezését és az eddigi jelentkezések elbírálása után még lesz lehetőség további felvételekre is.
Részletes információk az óvoda honlapján találhatók: https://kkre.hu/wpm/ovodank/
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája fejlesztése:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában a december végére elkészült hőszivattyús hütő-fűtő rendszer ami már a próbaüzemen is túl van és megfelelően üzemel. Így lehetséges, hogy iskolánk lapostetős „B” épületszárnyát több hónap várakozás után, újra használatba vegyük a szükséges takarítás és berendezés után.
Igazgatói pályázat:
– Józsa Gábor igazgató úr kérte felmentését a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája vezetői megbízása alól, tavaly decemberben az Igazgató tanács ülésén. Amíg megválasztjuk az új vezetőt, addig el fogja látni Igazgató úr a feladatait.
– Rajkiné Sörös Andrea a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgató asszonya bejelentette, hogy szeretne élni a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, így kérésének megfelelően június 30-tól nyolc hónapos felmentési idejét fogja megkezdeni. Igazgató asszony intézményvezetői megbízása lejár július 31-gyel, így nyugdíjazása miatt új intézményvezetőt kell keresnünk.
Aki szeretne óvodánkban, vagy az iskolánkban igazgató lenni Harkai Ferenc lelkipásztornál tud érdeklődni.
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Úrasztali terítők használatba vétele – és hálaadás a felújított kelyhekért:
– Köszönjük a konfirmandus családoknak az adományát az új úrasztali és szószék terítőket, és köszönjük a Komora családnak, hogy felújíttatták az úrvacsorai kelyheket.
Lectio: 5 Mózes: 31, 1-8
Textus: 5 Mózes 31, 6-8
Énekek: 23: 1
Heidelbergi káté XX. Úrnapja
249: 1-5 (régi: 264)
541: 1 (régi: 370)
Imádság, Úri imádság
412: 2 (régi: 329)
Keresztelő: Oscsadnicsán Ágnes
23: 3
Konfirmáció
Énekkar: Legyen áldás az úton…
290: 2-4 (régi: 434)
Úrvacsora alatt:352, (436) 360 (440), 757 (458), 758 (459)
90: 1, 9
Himnusz
799 : 1
Igehirdető: László Károly lelkipásztor
Textus: 4 Mózes: 13, 25-35
Heidelbergi káté: XX. úrnapja
Énekek: 136: 1
231: 1-7 (régi: 372)
701: 1-6 (régi: 502)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)