Budapest-Kispest-Központ, 2026. július 5.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmaink:
– Ma délután 18 órakor is lesz kátémagyarázatos istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 18 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Temetés:
– Július 3-án délután Vácott az Avar utcai temetőben búcsúztunk Kliczkó Gyuláné, született Csonka Valéria asszonytestvérünktől, aki június 21-én életének 90. évében hunyt el. A vigasztalás igéit a Máté evangéliuma 4. részének a 18-22. verse alapján hirdettük: „Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. 19Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. 20Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. 21Miután továbbment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta. 22Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.” Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk családjának, szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
Szintén július 3-án az Érdi temetőben búcsúztunk Sajtos Miklós presbiterünk édesapjától, Sajtos Miklóstól, aki 91 évesen hunyt el. Isten vigasztalását kérjük a gyászoló családnak A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
Presbiteri gyűlés:
– Ma délután, az istentisztelet után, 19 órakor Presbiteri gyűlést fogunk tartani az alábbi tárgysorozati pontokkal:
- Ingatlanvásárlás a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája új épületéhez
- Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája igazgatói megbízása
- Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgatói megbízása
- Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája csoportlétszáma
- Beosztott lelkipásztori állás megüresedése
Gyenesdiási csendeshét – tábor:
– Az elmúlt héten összesen 79-en voltak Gyenesdiáson a gyermek-ifjúsági csendeshetünkön, amit a garai és szeremlei reformátusokkal együtt tartottunk. A táborozók nagy része ma délelőtt a Balatonkiliti Református Egyházközség istentiszteletén vesz részt, és ott fog énekelni, majd reménység szerint fél 2 körül érnek haza. Köszönjük a gyülekezet imádságát és anyagi támogatását a táborozáshoz.
Nyári csendesnapok:
– Július 6-án, azaz holnap délután a Dunamelléki Református Egyházkerület új üdülőjébe, Balatonboglárra Felüdülés Házába fogunk elutazni 24-en és reménység szerint csütörtök délutánig leszünk ott.
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
Aki eddig nem tette meg, hogy intézményeinkbe leadja gyermeke számára a jelentkezési lapot érdemes megtennie, mert még elképzelhető, hogy tudunk több gyermeket is felvenni, kellő számú érdeklődő esetén!
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Igazgatói pályázat:
– Józsa Gábor igazgató úr kérte felmentését a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája vezetői megbízása alól, tavaly decemberben az Igazgató tanács ülésén. Amíg megválasztjuk az új vezetőt, addig el fogja látni Igazgató úr a feladatait.
– Rajkiné Sörös Andrea a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgató asszonya bejelentette, hogy szeretne élni a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, így kérésének megfelelően június 30-tól nyolc hónapos felmentési idejét fogja megkezdeni. Igazgató asszony intézményvezetői megbízása lejár július 31-gyel, így nyugdíjazása miatt új intézményvezetőt kell keresnünk.
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: Zsoltárok könyve: 128, 1-6
Textus: Zsoltárok könyve: 128, 4
Énekek: 128: 1
Heidelbergi káté XXVII. Úrnapja
208: 1-3 (régi: 167)
234: 1-5 (régi: 379)
234: 6 (régi: 379)
281: 1-7 (régi: 196)
799 : 1
Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkész
Délután:
Textus: 1 Timótheus: 3, 14-16
Heidelbergi káté: XXVII. úrnapja
Énekek: 134: 1
134: 2-3
681: 1-8 (régi: 500)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„ Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete
és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”
2Kor: 13,13