Budapest-Kispest-Központ, 2026. július 19.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Harkai Ferenc Csaba lelkipásztor július 26-ig szabadságon van. A helyettesítés szolgálatát Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkipásztor és Szabó-Böttger Hajna segédlelkész látják el.
Alkalmaink:
– Ma délután 18 órakor is lesz kátémagyarázatos istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/ – Jövő vasárnap 18 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
Mindkét intézményünkbe van lehetőség beiratkozni! Érdeklődni az óvodában, iskolában vagy a Lelkészi hivatalban lehet.
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Igazgatói pályázat:
– Józsa Gábor igazgató úr kérte felmentését a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája vezetői megbízása alól, tavaly decemberben az Igazgató tanács ülésén. Amíg megválasztjuk az új vezetőt, addig el fogja látni Igazgató úr a feladatait.
– Rajkiné Sörös Andrea a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája igazgató asszonya bejelentette, hogy szeretne élni a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, így kérésének megfelelően június 30-tól nyolc hónapos felmentési idejét kezdte meg. Igazgató asszony intézményvezetői megbízása július 31-gyel lejár, így nyugdíjazása miatt új intézményvezetőt kell keresnünk.
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: Lukács: 19, 1-10
Textus: Lukács: 19, 10
Énekek: 32: 1
Heidelbergi káté XXIX. Úrnapja
202: 1-3 (régi: 164)
823: 1 (régi: 299)
823: 4 (régi: 299)
290: 1-4 (régi: 434)
799 : 1
Igehirdető: Szabó-Böttger Hajna segédlelkész
Délután:
Lectio: 2 Timótheus: 2, 1-13
Textus: 2 Timótheus: 2, 13
Heidelbergi káté: XXIX. Úrnapja
Énekek:
89: 1
207: 1-4 (régi: 228)
251: 1-5 (régi: 398)
799: 1
Igehirdető: Szabó Ábel Barnabás beosztott lelkész