Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Ma 18 órakor is lesz hálaadó istentiszteletet a mostani úrvacsoráért itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor tartunk istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentiszteletet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Tanévnyitó istentiszteletünk szeptember 4-én 10 órakor lesz itt a templomban, erre az alkalomra minden gyermeket várunk, aki hittanosunk, különösen azokat, akik voltak Gyenesdiáson!
Megemlékezés :
– Holnap lesz húsz éve, hogy 2002. augusztus 22-én életének 46 éves korában elhunyt Dr. Szente Péter, presbiter testvérünk. Hálát adunk szolgáló életéért, és mindazért, ami ennek volt eredménye itt a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközségben és a Magyar Református Egyházban. Isten vigasztalást kérjük emlékező feleségének Ibolyának, gyermekeinek rokonságának és a gyülekezetnek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.
Presbiteri gyűlés:
– Pénteken a bűnbánati istentisztelet után, az alagsorban, Presbiteri gyűlést tartottunk két tárgysorozattal:
- A Presbitérium titkos szavazással egyhangúan megválasztotta Rajkiné Sörös Andreát egy újabb ciklusra intézményvezetőnek és szintén egyhangú titkos szavazással elfogadta Benkő Tímea intézményvezető helyettesi megbízását.
- A Presbitérium megvitatta az EGYH-EKF-22-P-0012 számú pályázat megvalósítását.
Örömmel nyugtázta, hogy a munkálatok és fejlesztések a tervek szerint haladnak. Elkészült a padlófelújítás tantermekben és az új padlóburkolat az étkezőben. Folyamatban van az étkező falburkolása, a tantermek és egyéb helyiségek festés-mázolása. Elkezdődött a székek, asztalok beszerzése, mind a diákok, mind a tanárok részére a tantermekbe és étkezőbe, folyamatban van új „hagyományos” és „modern” táblák, sötétítő függönyök beszerzése a tantermekbe, továbbá a szaktantermek eszközbeszerzése. Készülünk elhasználódott nyílászárók cseréjére, villanyszerelésre és egyes helyiségek klímatizálására és szeretnénk új edényeket is vásárolni a konyhába és étkezőbe.
Bízunk benne, hogy a tanév kezdéséig minden munkát befejezünk, amit terveztünk és a tanév közben az oktatás-nevelés zavarása nélkül folytathatjuk a fejlesztéseket.
Állás:
– A Szőlőskert Református Óvodában keresünk óvónőket. Érdeklődni hétközben Rajkiné Sörös Andrea vezető óvónőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Az Ady Endre Református Általános Iskolába is keresünk pedagógusokat és technikai dolgozókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken 17 órától, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Lectio: 1 Korinthus 7, 1-16
Textus: 1 Korinthus 7, 5
Énekek: 65: 1
Heidelbergi Káté XXXIV. Úrnapja
475: 1-3 (új: 334)
395: 1-3 (új: 821)
435: 1-2 (új: 351)
Úrvacsora alatt: 436: 1-2 (új: 352), 438 (új: 363)
Imádság, Úri imádság, csendes perc, Hirdetések
447: 1-2 (új: 292)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután:
Lectio: 1Mózes: 11, 1-9
Heidelbergi Káté: XXXIV. Úrnapja
Énekek: 139: 1
448: 1-7 (új: 294 )
264: 1-5 (új: 249)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc