Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Presbiterválasztás:

– A Magyarországi Református Egyházban 2023-ban általános presbiteri tisztújítás van. Ez azt jelenti, hogy  jelenlegi Presbitérium mandátuma 2023. december 31-én megszűnik, ezért újra presbitereket és főgondnokot kell választani.

Presbitérium július 16-án tartott gyűlésén, 2023. október 15-re, a délelőtti istentisztelet utánra tűzte ki a presbiterválasztó közgyűlés időpontját, amikor a 2024. január elsejétől szolgálatba álló presbitereket sikerült megválasztani. Miután az október 15-iki Közgyűlésen a főgondnok választás eredménytelen lett ezért ma október 29-én, az Egyházközségi közgyűlést meg kellett  ismételni az istentisztelet után.

A mai Egyházközségi közgyűlés érvénytelen lett, mert nem volt elegendő a megjelent választók száma.

A Magyarországi Református Egyház Alkotmánytörvénye miatt a Választói közgyűlést meg kell ismételni.

November 12-én a délelőtti istentisztelet után újra Választói közgyűlést fogunk tartani!

Ez a közgyűlés már sokkal rövidebb lesz, mint az október 15-iki, mert már csak Csáti Géza és Mangel-Vályi Imre presbiterek közül kell főgondnokot választani.

Újra szükséges lesz, hogy legalább 85-en jelen legyenek olyanok , akik a Választói névjegyzékben szerepelnek.

Kérjük a testvéreket, hogy vegyék komolyan a választást. Imádkozzunk azért, hogy sikerüljön felismerni Isten akaratát, és egyetértésre jutni abban, hogy ki legyen Egyházközségünk főgondnoka, a Presbitérium presbiteri elnöke!

 

Alakalmaink:

– Ma 17 órakor orgonazenés áhítat lesz itt a templomban, az igehirdetés után Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünk fog az orgonán játszani. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Október 31-én, a Reformáció napján 18 órakor a templomban lesz istentisztelet, ahol mi leszünk a házigazdái a kispesti evangélikus és református közösség ünnepi istentiszteletének. Deák László evangélikus lelkipásztor fogja Isten igéjét hirdetni és reménységünk szerint egy közös kórus is fog énekelni. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán nem lesz istentisztelet

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. A gyermekek az igehirdetés előtt kimehetnek gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap délután 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– November 12-én újra a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai lesznek vendégeink az istentiszteleten és szolgálni is fognak közöttünk. Az istentisztelet után ezért szeretetvendégséget is fogunk tartani, hogy vendégül lássuk a diákokat is, miközben várjuk majd a Választói közgyűlés eredményét.

 

Ifjúsági óra:

Ezen a héten nem tartunk ifjúsági órát!

A következő alkalmunk november 9-én 17 órakor lesz.

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

Az őszi szünet alatt nem tartunk konfirmandus órákat!

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe. Ezen a héten nem lesz énekkari próba!

 

Temetés:

– Október 24-én, kedden délben búcsúztunk a Farkasréti temetőben dr. Gerenday Zoltántól, aki életének 82. évében, szeptember 16-án hunyt el. A vigasztalás igéit az Apostolok cselekedetei: 19, 1-7 versei alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt elhunyt testvérünk feleségének, gyermekeinek, unokáinak és családjának!

– Október 25-én, szerdán délelőtt búcsúztunk a Farkasréti temetőben Lantos Ferenc Imréné, született Lőrinc Ildikó asszonytestvérünktől, aki életének 77. évében, október 5-én hunyt el. A vigasztalás igéit a Zsoltárok könyve: 127, 1-5 versei alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk gyermekeinek, testvérének és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

 

Iskolai előkészítő:

-A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk az Ady Endre Református Általános Iskolába a TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programunkra azokat a családokat, ahol iskolába készülő óvodás van.

A következő alkalom november 14-én, kedden 17 órakor lesz. Ezen az alkalmon az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor kezdődő, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

Lectio: 4 Mózes: 31, 1-54

Textus: 4 Mózes: 31, 49

Énekek:                     180

Heidelbergi Káté XLIV. úrnapja

105: 1-3

459: 1-4

89: 1, 7-8

Úrvacsora alatt: 445, 338, 434, 436

447 : 1-2

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

Délután:

 

Textus: Apostolok cselekedetei: 20, 13-16

 

Heidelbergi Káté: XLIV. Úrnapja

Énekek:                     125: 1, 3

390: 1-4

799: 1

 

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)