Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmaink:

– Ma 18 órakor is lesz istentisztelet itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Kedden 18 órakor presbiteri bibliaóra lesz az alagsori gyülekezeti teremben

Szerdán 18 órakor istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Csütörtökön 18 órakor itt a templomban Mennybemenetel ünnepi istentisztelet lesz közösen az evangélikus testvérekkel. Ezen az alkalmon a kórus is fog énekelni (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti ház alagsorába gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 18 órakor lesz kátémagyarázatos istentisztelet (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Május 19- én és 20-án lesz Pünkösd ünnepe, amikor a délelőtti istentiszteleteken megterítjük az úrasztalát is. Pünkösd első napján a 18 órai istentiszteleten Nyakas István fuvolaművész presbiterünk fog tanítványaival fuvolakoncertet adni.

Temetés:

– Az elmúlt héten, május 3-án Várpalotán temettük Dr. Huszár Pált, aki 2009-2021-ig a Magyarországi Református Egyház Zsinatának presbiteri elnöke volt és április 27-én életének 83. évében hunyt el. A keresztyén hit reménységének igéit az Efezus: 6, 17 alapján hirdették: „Vegyétek fel az üdvösség sisakját is.” Isten vigasztalását kérjük A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt a gyászoló családnak és református egyházunk közösségének.

 

Ifjúsági óra:

– Csütörtökön 17 órakor ifjúsági órát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben, ahová a Gyülekezeti ház „oldalsó” ajtaján lehet bejutni.

Erre az alkalomra azokat az ifjainkat várjuk, akik már konfirmáltak az elmúlt években, illetve most készülnek a konfirmációi fogadalomra.

 

Konfirmáció:

A konfirmandus órákat az alagsori úgynevezett könyvtárteremben tartjuk, ahová a gyülekezeti ház oldalsó, utcáról nyíló ajtaján át lehet bemenni.

– Szerdán 16 óra lesz a konfirmandus óra, azoknak, akik legalább nyolcadikosok

– Csütörtökön a konfirmandusokat a 18 órai istentiszteletre várjuk

Énekkar:

– Szeretettel hívjuk, várjuk a testvéreket az énekkar hétfőnként 18 órakor kezdődő alkalmaira a gyülekezeti ház alagsorában a gyülekezeti terembe.

 

Iratterjesztés:

– Az iratterjesztésünkben még van 2024. évi Bibliaolvasó kalauz, Kálvin kalendárium és Református falinaptár is.

Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.

Iskolai beiratkozás, előkészítő, papírgyűjtés:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája nem körzetes iskola, így a felvételi eljárás is más, mint az állami iskolákban! A fentiek miatt, még van lehetőség jelentkezni az iskola jövő évi első osztályaiba,  azoknak, akik ezt eddig nem tették meg.

A tanév végéig minden hónap második keddjén tervezünk foglalkozásokat nagycsoportos óvodásoknak az iskolánkban, azért, hogy a gyermekek szeptemberig megkedvelhessék azt a számukra új intézményt, ahová tartozni fognak és a pedagógusok is jobban megismerjék a jelentkező gyermekeket.

Szeretettel, hívjuk a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája TUDÁS HÖRPENTŐ-SZÖRPENTŐ iskolaelőkészítő programjaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.

A következő előkészítő alkalom május 14-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Akinek további információkra van szüksége, érdeklődjön Józsa Gábornál az iskola igazgatójánál, vagy keresheti az egyházközség vezető lelkipásztorát is,

Budapest-Kispest Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája és Szőlőskert Óvodája:

Mindkét intézményünk esetében fontos tudni, hogy mind az óvodában, mind az iskolában szakképzett pedagógusok és nevelők foglalkoznak a gyermekekkel.

Az óvoda minden csoportjában megfelelő létszámú óvónő és dajka van a gyermekekkel.

Az iskolánkban pedig nemcsak a tárgyi feltételek nagyon magas színvonalúak, de délután is pedagógus végzettségű kollégák vannak a diákokkal és a felső tagozaton is megoldott a szakos ellátás a természettudományos tárgyakból is!

Álláslehetőség intézményeinkben:

– A következő tanév (2024-25) tervezéséhez, szeretettel várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik szívesen szolgálnának intézményeinkben. Érdeklődni az intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Szeretethíd:

Május 24-én és 25-én kerül megrendezésre a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd című programja, amikor a református közösségek környezetükben végeznek jótékonysági tevékenységeket: takarítást, karbantartás stb.

A mi tervünk, hogy május 25-én az iskolánkban tartanánk egy kis szépítő szolgálatot udvarrendezéssel, takarítással. Szombaton 9 órakor a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája Nagysándor József utcai oldalkapujánál lesz a találkozó.

Ezen az alkalmon együtt szoktunk ebédelni, ezért és a munka tervezéséért is kérem, aki részt kíván venni, ebben a szolgálatban jelentkezzen az istentiszteletek után a presbitereknél.

Templomtakarítás:

– Köszönjük a testvéreknek, akik az elmúlt héten, pénteken délután voltak a templomban takarítani!

Ezen a héten, pénteken 17 órától várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.

Lectio: 1 Sámuel: 3, 1-15

Textus: 1 Sámuel: 3, 16-28

Énekek:

31: 1

412: 2 (régi: 329)

Keresztelő: Zsolt: 31: 4 Harman Abigél Izabella

Szülők: Harman Béla András Sümegi Réka Tünde

134: 3

Heidelbergi káté XVIII. Úrnapja

225: 1-3 (régi: 165)

7: 1

23: 1

513: 1-5 (régi: 356)

799 : 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

Délutáni istentisztelet

 

Textus: 1 János: 4, 7-21

 

Heidelbergi káté: XVIII. Úrnapja

Énekek:

                                      66: 1

531: 1-8 (régi: 358)

689: 1-4

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

 

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)